2026. február 28-án konferenciára gyűltünk össze a szlavóniai Kórógyon, hogy beszéljünk református identitásunkról, arról tanuljunk, hogy kik vagyunk, hol a helyünk, mi a feladatunk a világban. A Magyarországi Református Nőszövetséget kértük meg, tanítsanak minket arról, hogy amit tudunk református identitásunkról, hogyan alkalmazzuk azokon a területeken, ahol élünk és működünk. A nőszövetség működése az “egymás terhét hordozzátok” bibliai jelmondaton alapul, de hogy ezt hogyan csináljuk naponként, ahhoz kaptunk segítséget ezen az alkalmon. Együttlétünket áhítattal nyitotta meg Szenn Péter püspök a konferencia mottójául választott igével: “Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap felé.” (Péld 31,25) Az ember boldogságáról beszélt, ami rejtély, de szükséges hozzá, hogy a vágyaink összhangban legyenek a lehetőségeinkkel. A hívő ember boldogsága pedig függ attól, hogy a helyén van-e és teszi-e azt, amit kell. A társ, a nő ebben az elhivatottságban biztos pont lehet, hogy a bizonyosságot elérjük. Békesség, amely megőrizheti szívünket Istennek.

Az első előadást Koncz-Vágási Katalintól, a Magyarországi Református Nőszövetség elnökétől hallottuk, aki hangsúlyozta, hogy az öntudatos református nő biblikus. Egyedüli zsinórmértéke a Biblia. Ehhez igazodik az élete, és ezért rendíthetetlenül kitartó, hűséges és hősies a viselkedése. Ha számunkra ezek az értékek a legfontosabbak, akkor Istennél van a mi szívünk, és egyben a mi kincsünk is nála lesz.

Mayerné Pátkai Tünde dunántúli elnök arról beszélt, hogy az evangélium szerint reformált nő mindig tisztában van azzal, honnan jön: vagyis ő Isten megváltott és elhívott gyermeke, akinek van hivatása, amiben szüntelenül meg kell újulnia Isten és az ő igéje által tartott tükör segítségével. Ugyanakkor észre kell vennünk a mai fiatalok útkeresését is, ami sokszor demotivált és tele van szorongással, félelemmel – ez újabb missziói lehetőség a hitben idősebb (presbiter) testvérek számára.

Nagy Zsoltné tiszántúli megbízott elnök arról szólt, milyen a vezetett vezető(nő). Mindenkinek szüksége van vezetésre, még a vezetőnek is. A kétségeink és kérdéseink között Istenhez kell fordulnunk bizalommal, mint Salamon, és bölcsességet kell kérnünk tőle. Tennünk kell a dolgunkat, hogy használjunk annak a közösségnek, amiben élünk, dolgozunk, örülünk, ünnepelünk. A keresztyén ember következetes, és ha felállította a fontossági sorrendet, akkor rendet is rak az életében éppen ott, ahol van, amiben van.

Lakó Julianna dunántúli és országos titkár, valamint Böndörné Jaksa Judit dunamelléki titkár bizonyságtétele következett. “Istenre bízom magamat, magamban nem bízhatom” – hallottuk mindkettejüktől. Julianna, aki egy multinacionális cég munkatársa, hiszi, hogy Isten kezét fogva a keresztyén nő helyt tud állni a munkahelyén, a családban és a közösségben. Judit pedig alkalmatlansága történetében vallotta, hogy bár töredezett a lelkiállapota, Isten kezét fogva mégis békessége van.

A záróáhítatot Szenn Vanda horvátországi elnök tartotta a Jn 13, 34-35 alapján. Arról beszélt, hogy a tanítványság igazi ismérve a szeretet. Ezzel a paranccsal, hogy “Szeressük egymást!” Jézus a keresztyén ember teljes életvitelét meghatározta. Mi nem tudjuk utánozni a Krisztust a feltétel nélküli szeretetben és az önfeláldozásban, de tudunk az ő segítségével helytállni, szolgálni és használni munkában, családban és közösségben.

A lélek táplálása után a testet is tápláltuk. Különös köszönet illeti a kórógyi asszonyokat, akik sütemény-csodákkal fejedelmi lakomává tették az ebédet. Köszönjük Koncz Zsolt: A református nő című versét és Kel Rózsikának a Virágcsokor című vers felolvasását, amivel szerette volna megköszönni a kapott áldásokat. Soli Deo Gloria!

                                             Szenn Vanda lelkipásztor,

a Horvátországi Református Nőszövetség  elnöke

Koncz Zsolt: A református nő

Református nő – igen,

A szavakat most ízlelgetem.                                                                              

Ahogy kimondom, nem idegen,                                          

Ott ülnek templomainkban szépen.                                    

Milyen a református nő valójában?          

Hogy tudjuk alakját leírni pontosan?                                     

Nem könnyű képeket találni,                              

Nem is lehet ilyenbe zárni.                                       

Talán olyan, ki süteményt süt szorgosan,                        

Csigát pödör, köt, fon, hímez boldogan,

Ki terít, ha kell, vagy mosogat,

Kinek szeme meglátja a rongyosat.

Tudja, ki hiányzik, ki beteg,

Szíve a szolgálatért remeg.

Fáradhatatlanul teszi dolgát,

S örül, ha arcokon mosolyt lát.

Gyűjt, oszt, szortíroz lelkesen,

Szervez, vezet, igazgat figyelmesen.

Békére törekszik, vagy épp harcol,

De mindig a jó ügyért robotol.

Református nőket köszöntünk,

Kik kimagasodnak közülünk,

Kiktől mi is példát vehetünk,

Kiknek élete minta és tükör nekünk.

Ők is tudták, előttük mások,

Egyedül ők is csak magányos harcosok.

S a református nők összefognak,

Valódi szövetséget alkotnak.

Együtt szolgálnak közösségben,

S tényleg nagy erő van ebben.

Szebben szól az ének, ha közösen dalolják,

Könnyebb a szekér, ha többen húzzák.

A református nő Isten hálás szolgája,

Krisztus anyaszentegyházának oszlopa.

Rendíthetetlen, mégsem álló csillag,

Jelenléte mindig biztonságot ad.

Így köszöntsük hát ma őket,

A hű, református nőket.

Közülük pedig mindazokat,

Kikről méltán mondunk szép szavakat.

Bizony nagy kincsek nekünk ők,

Az igaz, református nők.

Felnézünk ma mind rájuk,

Velük éljük, s tovább mondjuk:

EGYMÁS TERHÉT HORDOZZÁTOK.

2026. február 14-én, szombaton ünnepélyes keretek között adtunk hálát Istennek a 251 éves rétfalui templom fölújításáért, amely a legrégebbi református templomunk Horvátország területén. A hálaadó istentiszteletre nemcsak Rétfaluból és Eszékről, hanem országos egyházunk többi gyülekezetéből és nem csak a gyülekezetekből jöttek szép számmal vendégek, érkeztek a határainkon túlról, és jöttek hivatalos vendégek is – így 10 órára teljesen megtelt a templom.

Az ünnepi istentiszteleten a liturgiát Szőnyi Tamás, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese vezette, a kántori szolgálatot pedig Dezső Dario, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem művésztanára látta el. Igét hirdetett egyházunk püspöke és Rétfalu lelkipásztora, Szenn Péter a 2Thessz 3,1 alapján: „Végezetre imádkozzatok értünk, atyámfiai, hogy az Úrnak beszéde terjedjen és dicsőítessék, amiként ti köztetek is.” Prédikációja elején meleg szavakkal méltatta elődje, Andel Ilona Hedvig nyugalmazott lelkipásztor hűséges szolgálatát, aki mindvégig erős bástyaként megállva, imádsággal és Igével fölfegyverkezve pásztorolta a gyülekezetet, szinte teljesen eggyé válva azzal. A püspök személyes vallomásként hozzátette, hogy eddigi lelkipásztorkodásának egyik legszebb élményét jelentette e templom fölújítása, aminek csúcspontja az volt, amikor a mózesszékbe bevésve megtalálták az eddig takarásban levő fönti Igét. Mielőtt tehát fölmegy a lelkész a szószékre, a hívek imádkozzanak érte, hogy általa „az Úrnak beszéde terjedjen és dicsőítessék”. Mert ha mi nem tesszük ezt, megteszik majd helyettünk mások… Egyébként igehelyek bevésve több helyen is találhatók a templomban, melyek  mind Isten dicsőségéről beszélnek, csakúgy, mint Asztalos Botos János gyönyörű festett fa-kazettái – mintegy hirdetve erről az épületről már 250 évvel ezelőtt is: Nem csak tégla! Ez ma is érvényes! Mert, bár most kívül-belül gyönyörű ez a templom, mitsem érne azonban a hívek, a szorgos egyháztagok nélkül. A püspök kiemelte a rétfalui hívek odaadó segítségét, ahogyan a renoválás végeztével tisztították a templomot és környékét, ahogyan egymás kezéből vették ki a munkát, csak hogy minden ragyogjon, amikorra kell. Ora et Labora – mondja a latin mondás, a református keresztyén szolgálat jelszava: Imádkozz és dolgozz! Számunkra a munka is istentisztelet, s ha így éljük életünket, Isten gondviselésébe helyezve, akkor az boldog lehet, bármi történik körülötte. A fölújított rétfalui templom mindenestől Isten áldását hirdeti: Isten áldása számunkra a jelentős összegű magyar és horvát állami támogatás is, amit hálás szívvel fogadtunk! A püspök az ismert énekverssel zárta gondolatait:

Jöjjön el a te országod, / Töltse be uralkodásod,
Ó, mi Királyunk, e földet; / Szaporítsad seregedet,
Drága igédnek kész szállást, / Adj mindenütt szabad folyást.

Dr. Nyári Denisz, az eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem docense a történész szemével mutatta be Rétfalut és református templomát. A helység története egész az Árpád-korig nyúlik vissza. Jelentős szerepet töltött be a török időkben, amikor számos környékbeli település elnéptelenedett: Rétfalu lett ezek menedéke. Akkoriban több lakosa volt, mint Eszéknek, s a 18-19. századra a környék legerősebb református településévé vált. Templomát 1752-ben kezdték építeni, de a folyamat sok évig elhúzódott a Habsburgok különböző korlátozó intézkedései miatt, melyekkel a reformáció egyházait sújtották. Ilyen volt többek között az is, hogy református templom nem állhat az utcán – ezért került a rétfalusi templom is az udvarba. II. József császár türelmi rendelete később ezt föloldotta más korlátozásokkal együtt, így épülhetett meg akkor már a harangtorony is – de erre az alapkőletételtől számítva több, mint 40 évet kellett várni. A rétfalui református templom a Dél-Dunántúl egyik legértékesebb műemléke – s hogy ez így van, abban nagy szerepet játszanak festett fa-kazettái. Azt mondhatjuk, hogy ez a templom ötvözete a népművészetnek, az esztétikának és a helyi kegyességnek. Egy igazi magyar ékszerdoboz!

A történelmi visszatekintés után elhangzott a  templomszentelő imádság, melyet Kolumbán Gábor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület  püspökhelyettese mondott el. Ezután  csodálatos zenei élményben lehetett részünk, mely egyben hitmélyítő alkalom is volt: a

BorzsaVári zenekar, azaz Kovács Sándor feleségével és három gyermekével Kárpátaljáról érkezett hozzánk, hogy Istent dicsőítő és szívet-lelket melengető zenélésükkel, énekükkel megörvendeztessenek bennünket. Még együtt-éneklésre is invitáltak minket a megzenésített Házi Áldás éneklésekor. Az egyes zeneszámok között az édesanya szívhez szóló üdvözlő szavait, bizonyságtételeit hallgathattuk meg. A végén azt kívánta mindnyájunknak, hogy mi is úgy tegyünk, mint az egyszeri suszter, akit megkérdeztek,  mivel foglalkozik, s ő erre ezt válaszolta: –  Várom Krisztust, és közben javítom a cipőket… Megrendítő és felemelő hitbeli és esztétikai élményt jelentett a BorzsaVári zenekar!

Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős   államtitkára elcsukló hangon meg is jegyezte, hogy milyen nehezére esik ezek után megszólalni… Ünnepi beszédében hangsúlyt fektetett a horvát és a magyar nép kapcsolatára, amely az évszázados együttélésből is következik. Mind a horvátországi magyarok, mind a magyarországi horvátok szerves részei a két ország többségi nemzetének, s helyzetüket tekintve elmondhatjuk, hogy a mai kor aranykor: óvodák, iskolák és más intézmények épülnek, templomok újulnak meg itt is, ott is. Mindkét nemzet fölismerte a hit megtartó erejét. A rétfalui templom is a horvát és a magyar kormány közös finanszírozásával vált ilyen széppé, s itt nem szabad megfeledkezni a helyi gyülekezet jelentős hozzájárulásáról sem. Egy fölújított templom nemcsak építészetileg jelent értéket, hanem hozzájárul az adott közösség lelki és nemzeti megerősödéséhez. Az államtitkár úr Isten áldását kívánta az egész közösségnek.

Mivel a renoválás folyamán sor került a már hosszú évtizedek óta használaton kívül álló orgona fölújítására is, külön is hálát adtunk érte – ezt az imádságot Wébel Zsolt, a magyarországi Baranyai Református Egyházmegye esperese mondta el.

Dr. Hoppál Péter egyházzenész, karnagy, a Pécsi Református Kollégium egykori igazgatója, jelenleg parlamenti képviselő is szólt az egybegyűltekhez. Ő történelmi távlatokba helyezte  mai ünnepünket. 500 évvel ezelőtt, 1526-ban a magyarok vezette, de sok horvát, cseh, lengyel harcost is fölvonultató keresztyén sereg súlyos vereséget szenvedett az oszmán erőktől Mohács mezején – ezért is nevezzük ezt a szomorú eseményt mohácsi vésznek. A magyarság vezető nélkül maradt, letargiába süllyedt. Ekkor állt elő Sztárai Mihály prédikátor, aki szintén részt vett a mohácsi csatában, és a halálból az életbe vezette vissza ennek a vidéknek a magyarságát. 120 egyházközséget alapított Baranyában és Szlavóniában, újra reménységet plántálva az emberek szívébe. Majd évekkel később Hercegszöllősön zsinatra gyűlt össze 40 lelkipásztor, és megalkotta  Alsó- és Felső-Baranya egyházközségei számára azt a rendszabályzatot, amelyet ma Hercegszöllősi Kánonok néven ismerünk. Ennek az idén 450 éve. Ez a két múltbeli esemény nemesíti mai hálaadó ünnepünket – fogalmazott Hoppál Péter. Fölszólalását Magyarország alkotmányának utolsó mondatával zárta: „Isten, áldd meg a magyart, legyen béke, szabadság és együttműködés!”

A hirdetések keretében Szenn Péter püspök köszöntötte a más felekezetek képviselőit, majd  a gyülekezet gondnokával, Ferenc Lászlóval együtt köszönetét fejezte ki a megjelenteknek, többeknek név szerint is egy-egy szerény ajándék kíséretében. Hathatós támogatásáért távollétében is köszönetet mondott Jankovics Róbertnek, a horvátországi magyarság parlamenti képviselőjének. Ezután sor került a gyülekezetek ajándékainak átadására, amit egy megható jelenet zárt: az Andel lelkészházaspár lánya, Márta, a rétfalui gyülekezetnek ajándékozta azt a Bibliát, amiből egykoron édesapja, Andel Károly lelkipásztor hirdette az Igét ebben a templomban.

Hálaadó istentiszteletünket Nemzeti Imádságunk eléneklésével zártuk.

A templomi ünnepség után a megjelenteket terített asztal várta a paplakon és a szomszédos Népkör közösségi termében, s ez testünk táplálása mellett igazi közösségépítő alkalom is volt.

Köszönjük a felemelő élményt, és köszönjük a Rétfalui Református Egyházközség meleg vendégszeretetét!

Kanalas Erzsébet

A különböző keresztyén egyházak szerte a világon minden évben január 18. és 25. között ökumenikus imahetet tartanak – ezekben a napokban az egyes felekezetek elmennek vendégségbe egymáshoz, és így mindig más-más helyszínen, de együtt imádkoznak a keresztyének egységéért. Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyházunk most, 2026-ban is tevékeny résztvevője volt ezeknek az alkalmaknak Horvátország mindazon régióiban, ahol vannak református gyülekezeteink.

Eszéken mindjárt az első napon, január 18-án megtartották az Ökumenikus imahét központi alkalmát. Erre, mint minden évben, a kapucinusok templomában került sor, ahol a templomi gyülekezeten, illetve a katolikus házigazdákon kívül jelen voltak még a szerb-ortodox és az evangélikus egyház, továbbá a Crkva Božja és a MiR katolikus laikus közösség képviselői, valamint mi, reformátusok. Egyházunkat Turšić Darko lelkipásztor képviselte, aki egyszersmind az Eszéki Régió Ökumenikus Tanácsának titkára is.

(Fotók: djos.hr)

Másnap, január 19-én a mi Rétfalui Református Egyházközségünk volt a házigazdája az eszéki imahét következő alkalmának. Püspökünk, Szenn Péter hirdette az Igét, de a többi jelen lévő felekezet: az evangélikus, a szerb-pravoszláv és a katolikus, köztük a MiR laikus közösség képviselői is szóltak az egybegyűltekhez. A templomi imaközösség után szeretetvendégségre került sor a paplakon.

(Fotók: djos.hr)

Eszéken a továbbiakban a Szt.Cirill és Metód katolikus templomban, az evangélikus templomban, az alsóvárosi szerb templomban és a MiR katolikus laikus közösségnél volt egy-egy imaheti alkalom.

Áldott együttlét evangélikus testvéreinknél:

(Fotók: Nevenka Špoljarić)

Ökumené az alsóvárosi szerb-ortodox egyháznál:

(Fotók: djos.hr)

Püspökünk Bjelováron és a pozsegai katolikus püspökségben levő Pakracon is képviselte egyházunkat egy-egy imaheti alkalmon.

Zágrábban is megtartották az Ökumenikus imahetet – itt január 24-én, szombaton került ránk a sor: zágrábi református gyülekezetünk az evangélikusokkal közösen volt házigazdája az imaheti alkalomnak. A templomi együttlét igazán családias volt, s azt egy még családiasabb szeretetvendégség követte.

Az Ökumenikus imahét zágrábi záróalkalmát január 25-én, vasárnap a Zágráb-dubravai római katolikus templomban tartottuk meg, amit a horvát állami televízió élőben közvetített. Református egyházunkat Szenn Péter püspök képviselte – jelen voltak még az evangélikus, a szerb-ortodox, a macedón-ortodox, a baptista és az ókatolikus egyház képviselői. Az egybegyűlt közösséghez püspökünk Pál apostol Efézusbeliekhez írt levele 4. részének 4. verse alapján szólt, amely az Ökumenikus imahét idei vezérigéje is volt:

Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is.

Kanalas Erzsébet