Reformáció napi istentisztelet a bellyei gyülekezetünkben – Bogoštovlje povodom Dana reformacije

Ebben az évben egyházunk központi Reformáció napi istentiszteletét a bellyei református templomban tartottuk október 31-én, fél 5 órai kezdettel. A többi gyülekezetből is odasereglő hívek számára kicsinynek bizonyult templomunk – legalábbis ami az ülőhelyek számát illeti -, úgyhogy jó néhány padot, széket kellett még behozni, hogy senki ne maradjon állva. Örvendetes hiány, amikor nem a hívek vannak kevesen, hanem a hely kevés! Amíg a helypótlás történt az ifjak segítségével, a gyülekezet zsoltárokat énekelt, majd elkezdődhetett az istentisztelet. Szenn Péter püspök hirdette az Igét az 5Móz 6,6-7 alapján: „És ez igék,
amelyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.” A püspök őszinte, mindent érintő, erőteljes prédikációjában Kálvint idézve elmondta: Isten az igéket először valóban a szívükbe szeretné beülteteni,
nehogy a feledékenység valaha is ellophassa ezeket, utána pedig megparancsolja, hogy folytonosan beszélgessenek róla gyermekeikkel. Ez a fölszólítás ugyanúgy szól ma nekünk is! Elhangzott a reformátorok jelszava is latinul, ahogyan ők megfogalmazták, az ún. „öt sola”:
sola scriptura, sola fide, sola gratia, solus Christus, soli Deo gloria. Az igehirdetés után az evangélikus és a katolikus egyház meghívott képviselői is röviden szóltak az egybegyűltekhez. Samir Vrabec eszéki evangélikus lelkész ezzel az Igével zárta üdvözlő szavait: „Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.” (1Kor 3,11) Almási Róbert újonnan kinevezett bellyei plébános pedig elmondta: jó, hogy volt reformáció, mert annak hatására a katolikus egyház is jó irányban változott. Személy szerint pedig nagyon örül, hogy testvérként lehet jelen a református közösségben. Az istentisztelet keretében sor került még egy eseményre: bár kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel átadtuk hittanos gyermekeinknek a Magyar Református Szeretetszolgálat által adományozott tanszercsomagokat, melyeket ők hálás szívvel fogadtak. Köszönjük szépen a Szeretetszolgálatnak!
Végezetül elénekeltük nemzeti imádságunkat, ezzel zárva ünnepi együttlétünket. Áldott alkalom volt!

Središnje bogoštovlje naše crkve povodom Dana reformacije ove godine održano je u reformiranoj crkvi u Bilju, 31. listopada s početkom u 16:30 sati. Za vjernike koji su pristigli i iz drugih župa, crkva se pokazala premalom – barem što se tiče broja mjesta za sjedenje – pa je trebalo unijetni još nekoliko klupa i stolica kako nitko ne bi morao stajati. Radosno je to kada ima premalo mjesta za sjedenje, a ne premalo vjernika! Dok su mladi pomagali s dodatnim sjedalima, zajednica je pjevala psalme, nakon čega je bogoslužje moglo započeti.
Biskup Petar Sen propovijedao je na temelju Riječi Božje iz 5. Mojsijeve knjige 6,6–7:  „I ove riječi koje ti danas zapovijedam neka budu u tvom srcu. Poučavaj njima svoje sinove i govori o njima kad sjediš u svojoj kući, kad ideš putem, kad liježeš i kad ustaješ.”  
U iskrenoj, sveobuhvatnoj i snažnoj propovijedi, citirajući Kalvina, biskup je istaknuo: Bog želi da se Njegove riječi najprije zasade u srcu, kako ih zaborav nikada ne bi mogao ukrasti, a zatim zapovijeda da se o njima neprestano razgovara s djecom. Taj poziv vrijedi i danas – za nas!
Izrečena je i poznata parola reformatora na latinskom, kako su je oni formulirali – tzv. „pet sola”:  sola scriptura, sola fide, sola gratia, solus Christus, soli Deo gloria.
Nakon propovijedi, okupljenim vjernicima kratko su se obratili i pozvani predstavnici Evangeličke i Katoličke crkve. Samir Vrabec, evangelički župnik iz Osijeka završio je svoje pozdravne riječi citatom iz Biblije:  
„Jer nitko ne može postaviti drugi temelj osim onoga koji je već postavljen, a to je Isus Krist.” (1. Kor 3,11)
Robert Almaši, novoimenovani katolički župnik u Bilju, rekao je kako je dobro što je došlo do reformacije, jer je ona potaknula pozitivne promjene i u Katoličkoj crkvi. Osobno je izrazio veliku radost što može biti prisutan kao brat u reformiranoj zajednici. U sklopu bogoslužja održan je još jedan događaj: iako s malim zakašnjenjem, ali s velikom ljubavlju smo uručili pakete školskog pribora djeci koja pohađaju vjeronauk. Pakete je donirala Reformirana karitativna služba iz Mađarske. Djeca su ih primila sa zahvalnim srcem. Od srca zahvaljujemo karitativnoj službi!
Bio je to blagoslovljen događaj – na slavu Božju!

Kanalas Erzsébet

Imaközösség a béékért Zágrábban

2025. október 27-én Zágrábban a Ferences rend szervezésében imaközösségre gyűltünk össze a békéért, ahogy 25 éve Assisi városában ökumenikus és felekezetközi egységben. Együtt imádkoztunk, énekeltünk Istennek, hogy ne legyen több háború!

“És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”

(Filippi 4,7)

 

“Tégy, Uram, engem áldássá, Lelkedet úgy várom!

Tedd te a szívem hálássá, hogy neked szolgáljon.

Bárhová küldesz, ajkamról zengjen az új ének.

Tégy, Uram, engem áldássá, oly sok a bús élet.”

Szenn Péter

Kenyérmegáldás a laskói általános iskolában

2025. október 25-én a laskói általános iskolában megünnepeltük a Kenyér és a föld terméseinek napját.
Szenn Péter – a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke és Almási Róbert – a Horvátországi magyarok katolikus referense, Bellye és Laskó plébánosa megáldották és megszentelték a kenyeret.
A tanulók sok fantáziával, szorgalommal és mosollyal készítettek mesebeli jeleneteket természetes anyagokból – őszi termésekből, levelekből, kukoricából, tésztából és sok másból. A munkákat zsűri osztályozta. A legszebb alkotások helyezést értek el és a tanulók, akik készítették jutalomban részesültek.
Büszkék vagyunk tanulóink szorgalmára, kreativitására és összetartására!
 
25. listopada 2025. godine u osnovnoj školi Lug obilježili Dane kruha i zahvalnosti za plodove zemlje.
Petar Sen, biskup Reformirane kršćanske kalvinske crkve i  Robert Almási, Župnik Bilja i Luga, katolički referent Mađara u Hrvatskoj posvetili i blagoslovili su kruh.
Učenici su s puno mašte, truda i osmijeha izrađivala prizore iz bajki koristeći prirodne materijale – plodove jeseni, lišće, kukuruz, tijesto i još mnogo toga. Radove je ocjenjivao žiri. Najbolji radovi su rangirani i učenici koji su ih radili dobili su nagrade.

Ponosni smo na trud, kreativnost i zajedništvo naših učenika!

Bódás János: Új kenyér

“Az új búza már ömlik a garatra.

A föld hálás volt, most is fizetett.

Hogy új kenyér került az asztalodra, tudod-e, hogy kinek köszönheted?

Köszönd meg népem dolgos önmagadnak, köszöntsd az ekét, kaszát, szekeret, követ, szitát – s mind kik szerszámot adtak,

ki fúrt, kalapált, szőtt vagy tervezett,

a vetőket, az aratót, a molnárt,

a péket, s kik a kenyeret kihordták…

De az égre is emeld fel szemed,

(tudod, hogy fényt, szellőt, záport ki ad) s töltse be szíved csendes áhítat, mikor az új kenyeret megszeged.”

Forrás: Laskói Általános iskola facebook oldala

Gyermekvédelmi konferencia a Kárpát-medencében – Szakértők regionális találkozója

2025. október 15-én és16-án Berekfürdő adott otthont a Kárpát-medencei Református Gyermekvédelmi Konferenciának, amelyet a Református Szeretetszolgálat szervezett.

A rendezvény célja a református közösségek közötti együttműködés erősítése és a gyermekvédelem terén szerzett tapasztalatok megosztása volt.

A konferencián előadóként részt vett Turšić Darko lelkipásztor, missziói előadó is, aki egyházunk képviseletében egy rövid előadást tartott. Beszédében kiemelte a helyi közösségekben felmerülő kihívásokat és lehetőségeket a gyermekvédelem terén, hangsúlyozva a lelki támogatás, az oktatás és a szolidaritás fontosságát. A konferencia rámutatott arra, hogy a gyermekvédelemben nagyon fontos figyelembe venni a regionális kulturális és vallási sajátosságokat!

Harangtorony Zdenciben – a református hit csendes jelenléte

A mai hivatalos látogatásom során Zdenci faluban, Orahovica közelében, egy harangtoronyra bukkantam, amely mély kíváncsiságot ébresztett bennem. Ivano Balta akadémikussal folytatott beszélgetés során megtudtam, hogy a 18. század elején szinte az egész falu református vallású volt. Ennek ellenére nem építettek templomot. A pontos ok nem ismert, de feltételezhető, hogy a sokác többségű környezet és az ellenreformáció nyomása miatt nem akarták kitenni magukat veszélynek.

A istentiszteleteket gazdag gazdák házában tartották, minden vasárnap másik háznál. Ez a gyakorlat a közösség összetartásáról, bölcsességéről és alkalmazkodóképességéről tanúskodik egy olyan korban, amikor az intézményi láthatóság elnyomást vonhatott maga után. Az egyetlen nyilvános hitbeli jel a harangtorony, az imára való hívásként és a jelenlét jeleként szolgált – diszkréten, de határozottan.
Ez a történelmi epizód nem csupán helyi érdekesség, hanem a csendes ellenállás, a lelki bátorság és a pásztori bölcsesség szimbóluma. A kihívások idején a közösség megtalálta a módját, hogy hű maradjon hitéhez, miközben megőrizte biztonságát. A templom nélküli harangtorony egy korszak világítótornyává válik, amely arra hív bennünket, hogy elgondolkodjunk a szolgálat, az identitás és a lelki jelenlét határairól…
Turšić Darko