Brodaricai nyári tábor

Istennek tartozunk hálaadással, hogy egyházunk, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház szervezésében, 2022. augusztusban, megrendezésre kerülhetett a nyári bibliai gyerektáborunk. Brodaricán töltöttük el ezt a röpke egy hetet, a gyülekezeteink hittanos gyermekeivel.

A búcsúzás pillanata főleg a kisebb gyerekeknél fájó, és van, hogy végigkíséri a hét első estéit a szülőkre való visszagondolás. Azonban, amikor közösségben vannak egymással és Istennel, akkor ez feledésbe merül. Így van ez az utazásnál és a további napokban is. A tábor azonban nemcsak a játékról szólt, ezek mellett fontos volt a bibliai történetek tanulása és a közös éneklés, amellyel együtt dicsérhettük az Urat.

A hét témája a „RendezŐ” volt. Jákób és családja történetét dolgoztuk fel a hét folyamán. Első nap Ézsau és Jákób születéséről tanultunk, a nap célja az volt, hogy felismerjük, hogy bizony mi is benne vagyunk Isten tervében. A második napi történetben Ézsau elsőszülöttségi jogát eladta Jákóbnak egy tál lencséért és Jákób élt is a lehetőséggel. Ez a nap interaktívabb is volt, abból a szempontból, hogy a gyerekekkel lencsét vacsoráztunk. Harmadik nap Jákób meneküléséről tanulhattunk, a nap célja, hogy felismerjük, még a legnehezebb helyzetben sem vagyunk egyedül, mert Isten mindig velünk van. A negyedik nap egy kicsit vidámabb témával folytattuk, ugyanis a Biblia alapján megnéztük, hogyan alakult Jákób megházasodása és annak a körülményei, a történetből megtanulhattuk, hogy kitartónak és hűségesnek kell lennünk. Az ötödik napon Jákób hazatéréséről tanulhattunk és arról, hogy milyen fontos a megbocsátás az életünkben. Az, hogy nekünk is megbocsássanak, illetve, hogy mi is meg tudjunk bocsátani másoknak.

A szombati napon átismételtük az aranymondásokat, énekeket, amelyeket a hét folyamán tanultunk.

Ebben az évben, nemcsak kisebb hittanosok voltak velünk, hanem konfirmandus, illetve már lekonfirmált fiatalok is. Nekik minden délután egyháztörténeti foglalkozások lettek megtartva, Szenn Péter püspök úr vezetésével.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a KOEN-nek, hogy használhattuk a tematikájukat, s ezekkel a történetekkel vihettük a gyermekeket egy képzeletbeli utazásra. A keretként szolgáló történetek, melyek egy erdei film rendezéséről szóltak, közelebb hozták a Bibliai történeteket, s mindennapi kontextusba helyezték számunkra.  

Minden nap részünk lehetett a közösségben és a szórakozásban, hiszen vetélkedőkben mérhették össze a gyermekek ügyeségüket és gyorsaságukat. Színesítették a programot a kézműves foglalkozások, ami mindig kiváló alkalom volt egy kis beszélgetésre is. S a programok közül, amit a gyermekek már annyira vártak, nem maradhatott ki a fürdőzés sem.

Azonban nem jöhetett volna létre ez a tábor segítők nélkül, olyan felnőttek és fiatalok nélkül, akik áldozatos munkájukkal koordinálták a tábor alakulását.  Ezt a hetet velünk töltötte egyházunk néhány lelkipásztora, házastársukkal együtt.

A táborban részt vettek még a Pécsi Református Kollégium diákjai is, akik nagy szeretettel segítették a gyermekeket, s terelgették őket. Többféle helyről érkeztünk, mégis egy volt a cél, megmutatni a gyermekek számára, milyen is a keskeny úton járni.

Hálás szívvel köszönjük a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak, hogy anyagi támogatásával lehetővé tette a gyülekezeteink gyermekeinek ezt az utazást, s ezáltal a lelki és testi épülést is.

Csodás hetet tölthettünk együtt, amely tele volt Isten gazdag áldásával és gondviselésével, hiszen ebben az aggodalmakkal teli helyzetben megőrzött bennünket épen és egészségesen, nem csak lelkileg, de fizikálisan is. Egyedül Istenné érte a dicsőség.

„Mert csak én tudom mi a tervem veletek – így szól az Úr – jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jeremiás 29,11)

A KULT-E-201301-22-0024 azonosítószámú, „Hitéleti és kulturális nemzetmegtartó események megszervezése” című pályázati projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg (Támogatáskezelő szervezet: Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő).