2025. augusztus 30-án egy olyan presbiteri konferenciára gyűltünk össze bellyei templomunkban, amelyre a meghívó nem csak presbitereknek szólt. Ennek köszönhetően gyülekezeti tagjaink közül is többen eljöttek. A nyitó áhítatot a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Harangozó László tartotta.  Jézus a tengeren jár – ezt a történetet olvasta föl a Mk 6,45-52 igeverseiből. Igemagyarázatában elmondta, hogy milyen könnyű Istenben bíznunk, amíg jól mennek dolgaink, amíg minden rendben van az életünkben, de ha valami rossz történik velünk  – Sokszor elég csak egy apróság! -, értetlenül állunk az események előtt, nem értjük, miért pont velünk történik ez. Pedig tudomásul kell vennünk, hogy Isten az övéit megpróbálja – sokszor a viharba, az éjszakába küld bennünket, de el nem hagy! Életünk minden mozzanatában hívjuk segítségül az Ő nevét, mert Ő állandóan közbenjár értünk!

Az áhítat után  Dr. Nemes Pál ügyvéd, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka a presbiteri szolgálatról szólt az egybegyűltekhez. Többek között elmondta, milyen legyen egy presbiter: fontos a belső elhívás a szolgálatra; gyakorolja a hitét; legyen realista, azaz vegye tekintetbe, hogy mik az adott gyülekezet adottságai; tudja elfogadni mások véleményét, és ne sértődjön meg, amikor nem az ő akarata érvényesül; legyen optimista a szolgálatában. Hogy mekkora a presbiterek felelőssége, arra a szentgyörgyvölgyi gyülekezetet hozta föl példának: e kicsiny közösségben 90 éven keresztül nem volt lelkész, csak presbiterek, és mégis él a gyülekezet a mai napig. A presbiterek fő feladata Istenhez segíteni a környezetükben élőket – ez azonban egyszersmind minden egyes hívő feladata is!

Ezután következett a Kárpátaljai Református Egyház főgondnokának, Danku Gábornak a beszámolója egyházáról, és arról, hogyan élnek az emberek az ő szülőföldjén a háború árnyékában. Elmondta, hogy nagyon sokan külföldre menekültek a háború elől – a református egyháztagoknak is igen nagy hányada, ami az egyéb nehézségek mellett anyagilag is komoly kihívás elé állítja a gyülekezeteket. Az ottani református egyháznak 108 gyülekezete van, melyekben 75 lelkipásztor szolgál, továbbá van 4 líceuma (hasonló iskola, mint nálunk a gimnázium) közel 600 diákkal és 13 óvodája 200 óvodással. Van református gyermekotthonuk is, melyben 84 gyermeket nevelnek, további 100 gyermek pedig nevelőszülőknél nyert elhelyezést. Két rehabilitációs központjukban 70 speciális igényű gyermekkel foglalkoznak. Az idősekről a házi beteggondozó szolgálat munkatársai gondoskodnak: ők 340 idős beteget ápolnak. Mindezek mellett az egyház diakóniai  központja és a gyülekezetekben működő ingyenkonyhák havonta több, mint 16 ezer adag ételt készítenek és osztanak szét a rászorulók között. Láthatjuk tehát, hogy az egyház Isten Igéjének hirdetésén kívül példaértékű pedagógiai, diakóniai és szeretetmunkát is végez. Ugyanakkor szomorúságra ad okot, hogy a háborúnak, és ebből kifolyólag az elvándorlásnak egyelőre nem látni a végét. Mi lesz a fiatalokkal? A reménytelennek tűnő helyzetben azonban már korábban jött Istentől egy megerősítés, amit a főgondnok úr meg is osztott velünk. Ezt az Igét kapta: „Bár szétszórtam őket a népek közé, messze földön is emlegetnek engem, életben maradnak, és visszatérnek fiaikkal együtt.” (Zak 10,9b) Ezért a végső szó a reménységé!

Konferenciánk harmadik előadásában püspökünk, Szenn Péter a  Hercegszöllősi Kánonokról, vidékünk első egyházi törvénykönyvéről beszélt, amelyről elmondta: annak ellenére, hogy 449 évvel ezelőtt született, mégsem úgy kell fölfognunk, mint egy történelmi dokumentumot. Bár nem tartalmaz sok olyan dolgot, melyek a jelenben foglalkoztatnak bennünket (pl. gender-kérdés), illetve tartalmaz olyanokat, melyeket ma megmosolygunk (pl. a tánc tilalma) – ezeket az adott kor, illetve a mai kor szempontjait figyelembe véve kell szemlélnünk. Mindezekkel együtt a Hercegszöllősi Kánonok artikulusai ma is megszívlelendők, hiszen Isten élő Igéje alapján fogalmazták meg azokat!

Konferenciánk záróáhítatára a kultúrotthonban elköltött ízletes ebéd után került sor. Wébel Zsolt, a (magyarországi) Baranyai Református Egyházmegye esperese Ábrahám Sodomáért való könyörgését véve alapul (1Móz 18,22-32) az imádság fontosságára, annak mélységére, az Istennel eltöltött idő minőségére igyekezett ráirányítani figyelmünket.

A konferencián összegyűlt perselypénzt és adományokat a Kárpátaljai Református Egyházkerület céljaira ajánlottuk föl.

Köszönjük minden szolgálattevőnek, hogy lelki-szellemi táplálékkal láttak el bennünket! Köszönjük a Bellyei Református Egyházközségnek és Bocka Magda gondnok asszonynak a vendéglátást, valamint a Bellyei Járásnak, a karancsi Szabó pincészetnek és a kopácsi Lakatos családi vállalkozásnak, hogy adományaikkal hozzájárultak konferenciánk költségeihez!

Soli Deo gloria!

Kanalas Erzsébet