Wass Albert est volt Kopácson

Szombaton csodás estében lehetett részünk Kopácson!

Egyházunk kultúrestet szervezett, amelyen Rékasi Károly magyar színművész előadását tekinthettük meg Wass Albertről „Szerelmem, Erdély” címmel. A művész úrnak sikerült 60 percben bemutatnia az ismert író és költő teljes életútját, az abban levő magaslatokkal és mélypontokkal együtt. A jelenlevő nézők mind el voltak ragadtatva az előadástól – volt, akinek még könny is szökött a szemébe…

Jónak tűnik ez a kezdeményezés, melynek célja, hogy elhozzuk a magyar kultúrát a mi kis közösségeinkbe is, és ezzel lehetőséget adjunk a nagyvárostól, nagy színházaktól távol lakó nemzettársainknak, hogy olyan művészeti élményben legyen részük, amely valóban értéket képvisel, s ami hozzájárul identitásunk, nyelvünk, kultúránk megőrzéséhez. Azt gondolom, hogy az egyház és a kultúra kéz a kézben járnak. Ezért szeretnénk a jövőben a rendszeres hitmélyítő konferenciáink mellett évente legalább egyszer kultúrestet is szervezni – amilyen ez a mai alkalom is volt. Isten segítsen minket ebben.

Turšić Darko missziói előadó

Március 16-án, vasárnap megemlékeztünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról

Bellyén az ünnepi istentisztelet után megkoszorúztuk Ács Gedeonnak, Kossuth papjának az emléktábláját, mely a bellyei paplak falán található.

Harasztiban ünnepi istentiszteletet tartottunk a hittanos gyermekek műsorával, utána pedig a falu központjában levő Petőfi-szobornál koszorúzással, valamint a helyi ifjúsági egyesület alkalmi képkiállításának megtekintésével róttuk le kegyeletünket a hősök emléke előtt.

Kórógyon a helyi Ady Endre Művelődési Egyesülettel közösen szerveztünk megemlékezést, mely egyházunk központi rendezvénye volt. Az ünnepi istentiszteleten Szenn Péter püspök hirdette az Igét, alkalmi beszédet tartott Farkas Lajos, a dunaújvárosi Intercisa Múzeum igazgatója. Magdó János, Magyarország eszéki főkonzulja fölolvasta Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét, majd Szenn Péter püspökkel együtt megkoszorúzták Sebestyén Pál templomépítő kórógyi lelkipásztor, ’48-as honvéd emléktábláját. Alkalmi műsorral szolgáltak a hittanos gyerekek, valamint a kórógyi és a pélmonostori magyar kultúregyesület kórusai, és szólt az egybegyűltekhez Kel József, a gyülekezet gondnoka, aki egyben az Ady Endre Művelődési Egyesület elnöke is. A templomi ünnepség után fejet hajtottunk a honvédő háború kórógyi áldozatainak emlékműve előtt is, ahol a koszorúzást megelőzően Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője és Davor Adžić, a Tordinci Járás elöljárója szólt az egybegyűltekhez. Itt elhangzott mindkét himnusz, zárásképpen pedig a Szózat. Megemlékezésünket egy állófogadással zártuk a helyi kultúrotthonban.