Az eszéki Ökumenikus imanyolcad nyitóalkalma

Január 18-án, szombaton Eszéken is megkezdődött az Ökumenikus imanyolcad. A korábbi évekhez hasonlóan a nyitóalkalom rétfalui egyházközségünkben került megrendezésre. A katolikus egyház részéről jelen volt Vladimir Sabo rétfalui plébános, valamint Alojz Kovaček, a Szt. Ciril és Metód plébánia esperese. A szerb ortodox egyházat Slobodan Gajdašević segédlelkész, az evangélikus egyházat pedig dr. Samir Vrabec eszéki lelkipásztor képviselte. A hívek között is megjelentek más egyházak tagjai.

Az egybegyűlteket az Eszéki Régió Ökumenikus Tanácsának titkára, egyházunk lelkipásztora és missziói előadója, Turšić Darko köszöntötte. Igét hirdetett egyházunk püspöke, Szenn Péter az 1Kor 8,5-6 versei alapján. Az igehirdetést követően az egyházak képviselőinek vezetésével együtt imádkoztunk, a Mi Atyánk közös elmondása és az áldás után pedig az egyházak képviselői köszöntötték a gyülekezetet. Az istentisztelet után szeretetvendégségre került sor a paplakon.

Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy ez alkalommal világította be először hivatalosan a rétfalui református templomunkat a László Ottó felvidéki kovácsművész által készített új kovácsoltvas csillár.

Istennek legyen hála a buzgón munkálkodó életekért és szolgálataikért!

Ezúton köszönjük Nevenka Špoljarićnak is a fényképeket.