ÜLÉSEZETT A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS DIAKÓNIAI EGYEZTETŐ TANÁCS

A Kárpát-medencei Református Diakóniai Egyeztető Tanács megtartotta soron következő ülését június 3-4. között Nagyváradon.

Június 3-án, a találkozó napján, a nemzeti összetartozás napjához közeledve együttműködési megállapodást írt alá Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, és dr. Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke annak érdekében, hogy a jövőben szervezett keretek között tudják támogatni és előmozdítani a határon túli missziói szolgálatot.

Erről részletesen itt számolunk be:

https://jobbadni.hu/…/szeretetszolgalat-a-partiumban…

A tanácsülés kezdetén a küldöttségnek Dénes István Lukács lelkészi főjegyző tartott áhítatot az Lk 5, 1-11. alapján, majd kötetlen beszélgetés és szeretetvendégség következett.

Június 4-én Ghitea-Szabó József diakóniai tanácsos szolgált áhítattal a Jn 10, 11-15. alapján, majd ellátogattak a biharfélegyházai Életfája Idősek Otthonába, ahol Porsztner Sarolta-Emese igazgató asszony fogadta őket. A beszélgetés alkalmával megosztották egymással a jó gyakorlatokat és tapasztalatokat.

A Tanács tagjai egyháztestenként beszámoltak az elmúlt időszak történéseiről, és áttekintették a következő időszak programjait, alkalmait, különös tekintettel a kárpátaljai segítségnyújtás további lehetőségeire. A Tanács ülésén bemutatásra került a Kárpát-medence valamennyi diakóniai szolgálatát bemutató Címtár.

A találkozón részt vett Ghitea-Szabó József, Gere Gábor, Sógor Csaba, Tussay Szilárd, Darko Tursic, Derencsényi Anna, Birinyi Márk, Katona Viktória és Czibere Károly.

Hálásak vagyunk az együtt töltött időért, a találkozóért, a tapasztalatcseréért, a vendéglátásért! Mindezért egyedül Istené a dicsőség!????

Nemzeti Összetartozás Napján istentisztelet Léván

2024. június 2-án, vasárnap 10:00 órai kezdettel ünnepi megemlékezést tartottak Léván (Felvidék) a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.

Igét hirdetett ft.Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke.

Felléptek a Juhász Gyula alapiskola dijákjai, Dálnoky Annamária és a gyülekezet énekkara.

Ezt koszorúzás követte az Eszterházy János emléktáblánál.

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk;“

(2.Korintus 4, 7-9)

Istentisztelet és könyvbemutató a Magyar Református Egység Napja alkalmából Laskón

2024. május 26-án, vasárnap 10:30 órai kezdettel a Magyar Református Egység Napja alkalmából ünnepi istentiszteletre és dr. Lábadi Károly: „Horvátországi Művelődéstörténeti Lexikon” című könyvének bemutatójára került sor Laskón.

Az istentiszteleti szolgálatot ft. Szenn Péter, püspök végezte a 2Kor. 4, 8-9. versei alapján:  „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;”

„A Kálvinizmus szerint, mint az egyes egyéneknek, úgy az egyes nemzeteknek is külön speciális hivatásuk van a világban, s a világ istenivé válása nem egy nivelirozás eredménye, hanem ellenkezőleg az egyes nemzetek sajátságainak keresztyén szellemben való kifejlődése által remélhető…” – idézte többek között Dr. Makkai Sándor, püspököt az igehirdető.

Az istentisztelet követően ünnepi köszöntőt mondott dr. Nagy István, agrárminiszter úr.

Majd következett az alfalusi énekkar fellépése, melyet a dr. Mák Ferenc, irodalomtörténész által írt méltatás követett a „Horvátországi Művelődéstörténeti Lexikon”-ról. Felolvasta: Sipos Tűr Klára katolikus hitoktató.

„…a hatalmas, összefoglaló jellegű mű a Horvátországi magyar művelődéstörténeti lexikon, amelynek lapjain hétszáznál is több címszó, hatszáznál is több illusztráció veszi számba azt a „művelődéstörténeti corpust”, amely a krónikák kezdetétől e mostani szomorú napáldoztáig a horvátországi magyar közösség szülőföldjének és a magyar nemzetnek adott. Írói, tudósi, lelkészi, tanítói életpályák során született irodalmi, művészi, zenei, történeti, néprajzi, tudományos és építészeti alkotások szólnak e közösség valamikori életrevalóságáról, rátermettségéről és e kései, évszázados tragédiájáról egyaránt.” – írja dr. Mák Ferenc.

A lektori jelentés után maga a szerző szólt az egybegyűltekhez. A szerző után Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője ismerteti az összefogást a lexikon megjelenéséért, zárszót mond.

Az ünnepi alkalmat Nemzeti Imádságunk eléneklése zárta.

Áldott legyen az Úr, hogy a mai napi alkalom megvalósulhatott. Köszönjük dr. Lábadi Károlynak, hogy megírta ezt az értékeket felölelő könyvet. Köszönjük dr.Mák Ferencnek a lektori jelentést, dr. Nagy István agrárminiszter úrnak, hogy elfogadta meghívásunkat és jelenlétével emelte rendezvényünk színvonalát. Köszönjük az énekkarnak, a szervezőknek és minden közreműködő egyénnek, aki segített ennek az ünnepnapnak a megszervezésében és lebonyolításában.

Adja a mi Atyánk, hogy buzgó lelkületünk továbbra is éltesse és inspirálja egyéneinket, közösségünket, hogy miközben megőrizzük értékeinket, továbbiakat hozzunk létre. Isten minket úgy segéljen!

Konferencia és Könyvbemutató a Magyar Református Egység Napja alkalmából

Keresztyén Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit Kopácsra a kultúrotthonba 2024. május 25-én, szombaton 10:00 órakor kezdődő konferenciánkra a Magyar Református Egység Napja alkalmából.

Előadónk: dr. habil. Csorba Dávid PhD, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának szakigazgatója, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem főiskolai tanára.

Előadásainak címe:

1. Gályarab hitvallóink

2. Petőfi 200

A Kopácsi Református Egyházközség szeretettel vár Mindenkit!

„Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk;” (2Kor 4,9)

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Szeretettel hívunk és várunk Mindenkit 2024. május 26-án 10:30 órai kezdettel a Magyar Református Egység vasárnapján tartott istentiszteletre. Igét hirdet Ft. Szenn Péter püspök, laskói lelkipásztor.

Az istentiszteletet követően dr. Lábadi Károly nyugalmazott egyetemi tanár „Horvátországi Magyar Művelődéstörténeti Lexikon” című könyve kerül bemutatásra.

Ünnepi beszédet mond: Dr. Nagy István, agrárminiszter

Szeretettel vár Mindenkit a Laskói Református Egyházközség presbitériuma!

Szenn Péter, püspök

„Magyar Református Egységnap” Pécsett, a Kodály Központban

„Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vígadjunk ezen!”

A „Magyar Református Egység Napja” alkalmából 2024. május 22-én, szerdán 18:30 órai kezdettel megrendezésre került az Ünnepi hangverseny a pécsi Kodály Központban.

A Capella Savaria és a Purcell Kórus G. F. Händel műveit adta elő, Vashegyi György, Kossuth- és Liszt-díjas karmester vezénylésével.

Az alkalmon igei köszöntőt mondott Steinbach József, a MRE Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke is.

Az est házigazdája Dr. Hoppál Péter, egyházzenész, zsinati- és országgyűlési képviselő volt.

Az alkalom a Baranyai Református Egyházmegye, a Tolnai Református Egyházmegye, a Somogyi Református Egyházmegye, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház elnöksége, illetve a Pécsi Református Kollégium és a Filharmónia Magyarország NKFT vezetősége szervezésében jött létre, melyért Istennek legyen hála.

Egyházunk is képviseltette magát a hangversenyen, mely színvonalas eseményért ezúton is köszönetet mondunk.

Istennek legyen hála Egységünkért, Magyarságunkért, Reformátusságunkért, s bízunk benne, hogy a közös gyökereken keresztül egy még terjedelmesebb „fát” táplálunk a bennünk élő hit és szeretet által, melyről a jövő generációja is szívesen szed majd gyümölcsöt.

A Pünkösdöt ünneplő gyülekezetek- és a konfirmált fiatalok közössége

Áldott Pünkösdi Ünnepeket kívánunk, Kedves Olvasó!

A Szentlélek erősítse a Krisztusban vetett hitünket, hogy keresztyénekként, reformátusként az Atya akarata szerint éljünk, Isten dicsőségére.

„Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. “ (Ap.Csel. 2, 38)

“Mert íly módon pecsételtetik meg a halálnak és a feltámadásnak az ereje és a gyümölcse, és ebből tanuljuk meg azt is, hogy Krisztus nekünk semmilyen veszteséget nem okozott, amikor e világból eltávozott, mivel csak testben van távol tőlünk, de lelkének kegyelme annál közelebb van hozzánk.” Kálvin János

Ft. Szenn Péter, püspök

Kel József, főgondnok

Bellyei pünkösdi gyülekezet

Konfirmáció Harasztiban

Presbiteri beiktatás Karancson

A kopácsi gyülekezet és a konfirmandusok közössége

Pünkösdöt ünneplő kórógyi gyülekezet és az ifjú egyháztagok

Konfirmáció Laskón

Pünkösdi istentisztelet Rétfalun

Pünkösd és konfirmáció Sepsén

Úrvacsoraosztás Várdarócon Pünkösd alkalmából