Szombaton Laskón beiktatták hivatalába a horvátországi reformátusok új püspökét, Csáti Szabó Lajost, valamint új főgondnokát, Kel Józsefet. A háború, majd belső ellentétek tépázta kicsiny kálvinista közösség iránti támogatását kifejezendő az ünnepi alkalmon részt vettek a Kárpát-medence református egyházvezetői, Isten Igéjét Szabó István dunamelléki püspök hirdette.
Fájdalmas múlt és reménység a jövőre nézve – ennek a kettősségnek a jegyében telt el az a két nap, amelyet a Kárpát-medence református püspökei és főgondnokai töltöttek el Horvátországban, a dél-baranyai Laskón abból az alkalomból, hogy beiktatták a hivatalába püspöktársukat és főgondnoktársukat. A maroknyi horvátországi református vezetői mostantól Csáti Szabó Lajos püspök és Kel József főgondnok.
Háború és megosztottság, ez a két szomorú szó is számtalanszor előfordult a beszélgetések, megszólalások és igehirdetések során. Az 1993-ban megalakult itteni református egyház ugyanis előbb a délszláv testvérháború megpróbáltatásait volt kénytelen kiállni: talán sokan emlékeznek a Dél-Baranyából érkező hírekre, Kórogy, Szentlászló és Haraszti szerbek általi megszállására, az itteni szenvedésekre. A fegyverek nyugtával sem lett azonban béke, az apró közösségben 1999-ben egyházszakadás történt. Így jött létre a most már Csáti Szabó Lajos vezette Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) mellett a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE), majd a horvát nyelvű Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyház (HPRKE).
A megosztottság azt eredményezte, hogy a horvátországi (dél-baranyai és szlavóniai) reformátusok nem tudtak csatlakozni 2009-ben a Kárpát-medencei református egyháztesteket tömörítő Magyar Református Egyházhoz. Az egyházrészek vezetőit tömörítő testület, a Generális Konvent állásfoglalása szerint a horvátországi reformátusok csak egységük újbóli létrejötte után csatlakozhatnak a Kárpát-medencei közösséghez.
Tapogatózások történtek ennek érdekében az elmúlt években, de a leglátványosabb lépés idén áprilisban történt, amikor összeült a HRKKE zsinata. Hat év után tanácskozott a testület. Az ülést Laskón tartották, ahol a reformátor Sztárai Mihály élt és alapított a környéken 120 protestáns gyülekezetet. A zsinat egyhangúlag választotta püspökké Csáti Szabó Lajost és főgondnokká Kel Józsefet.
A HRKKE bár még nem része a Magyar Református Egyháznak, a Kárpát-medencei püspökök, jelenlétükkel egyértelműen a horvátországi reformátusok új vezetői mellé álltak. Jelezték ezt azzal is, hogy a püspökbeiktatás előtti napon Laskón tartották a Generális Konvent Elnökségének ülését. A püspökbeiktatásra pedig két kivétellel valamennyi Kárpát-medencei püspöktárs eljött, csupán a családi okokból távolmaradó Csomós József (Tiszáninnen), valamint Csete Szemesi István (Vajdaság) nem tudott jelen lenni.
A szombati ünnepi istentiszteletre aztán nemcsak közel megteltek a laskói templom padsorai, az ünneplők között Szászfalvi Lászlóval, a magyar kormány egyházi kapcsolatokért felelős államtitkárral, református lelkipásztorral, valamint Hoppál Péterrel, a Pécsi Református Kollégium korábbi főigazgatójával, a Fidesz országgyűlési képviselőjével, hanem a Duna Televízió közvetítésének köszönhetően számos országban láthatták Csáti Szabó Lajos beiktatását.
A szolgálattevők között pedig ott voltak a Kárpát-medence református egyházvezetői: Bölcskei Gusztáv tiszántúli, Csűry István királyhágómelléki, Fazekas László szlovákiai, Pap Géza erdélyi, Steinbach József dunántúli, valamint Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök, míg Isten igéjét Szabó István dunamelléki püspök hirdette.
Az 1Thesszalonika 5 alapján elmondott prédikációja elején az igehirdető egy idős lelkipásztor szavaitidézte, aki egy ünnepi alkalmon szomorúan azt mondta, elfelejtettük az időket és az alkalmakat. „Az idős lelkésztestvér azt mondta, tudható: hogy templomszenteléskor örömünnep van, jubileumkor hálaadás, lelkészbeiktatás alkalmán pedig böjt – esdeklő könyörgés Isten áldásért. Akkor mi a teendő püspök beiktatása alkalmán? – futott át rajtam a gondolat.”
Szabó István úgy folytatta, ha igaza is lenne a lelkipásztornak, Horvátországban, a Baranya-Háromszögben megvolt már a böjt. Trianon böjtje, a magyar református egyházból való kikényszerülés böjtje, a háborúk, különösen az utóbbi háború böjtje, az egyházszervezés rettenetes feladatának böjtje, volt pártoskodás és patvarkodás böjtje, szakadások, szégyen, tehetetlenség böltje, volt a magyar református testvérek olykor értetlen keménységének böjtje. Legyünk hát most örömben együtt!
„Mégis, engedd még meg, s engedje a gyülekezet is, hogy az isteni Ige alapján böjtöljünk is, de örömmel és reménységgel böjtöljünk – folytatta a dunamelléki püspök és a felolvasott igeszakasz tízedik verse alapján szólt a püspöki megbízatás legfőbb feladatairól. – Továbbá engedd azt is (ahogy az apostol írja: ’vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat’), hogy most vigasztaló és építő feladatra buzdítsalak. Vigasztalás és építés. Az ige ebben a kettőben mutatja püspöki szolgálatod lényegét. Mindkettő örömöt ígér, mert mindkettő az üdvösségre tekint.”
Szabó István azt mondta, azzal, hogy a horvátországi reformátusok rábízták a „közösség kicsiny hajójának kormányzását”, az új püspök egyúttal a vigasztalás mandátumát is megkapta. „Vigasztalnod kell, mikor az önáltatások összeomlanak, vigasztalnod kell, mikor elnehezülnek az idők, mikor szüntelen éberségben kell helytállni, mikor (a próféta szavával szólva) a legkülönbek is meglankadnak és meginognak, mikor nemcsak érzed, hanem tudod is, hogy éppen te vagy, aki a leginkább vigaszra szorul” – mondta az igehirdető.
Az egyházkormányzás nehéz feladatával együtt azonban, az építés mandátumát is rábízta a püspökre a közösség. „Építened kell tehát ott, ahol a háborúk romokat hagytak, építened kell ott is, ahol az öncsalások döntöttek romba tisztességet, becsületet, józanságot. Építened kell, akár jön segítség, akár csak üres ígérgetés marad a buzdítás. ’Építsétek egymást’ – mondja az apostol. Téged elöljáróvá tett az Úr ebben a szent közösségben – ezért neked kell kezdened a másik építését. Az építés, épület - görögül: oikodomé, az otthont jelenti leginkább. Építened kell, de nem annyira a falat, mint inkább az egybetartozást, nem annyira a mérnöki kalkulust, mint inkább a lakók közös és szent életét.”
Igehirdetése végén a dunamelléki püspök elmondta, a megjelentek hálás és reménykedő szívvel, örömmel és az örömben is böjtölve csatlakoznak a horvátországi reformátusok döntéséhez és kívánják az új püspökre Isten gazdag áldását. „Légy vigasztaló és építő püspök. Kívánjuk, hogy akár vigasztalsz, akár építesz, tudd, hogy reményünk megalapozott. Kérünk, erről az alapról el ne térj soha” – folytatta az egyházvezető, és hozzátette, reményünk azért megalapozott, mert a döntő dolog miatt vagyunk itt – a Krisztus által már eldöntött ügy miatt vagyunk itt –, és ez a mi üdvösségünk.
Az igehirdetés foglalata elhangzott horvátul és csehül is, mert a HRKKE-nek a horvát gyülekezetek mellett egy cseh anyanyelvű közössége is van.
Az új püspököt aztán Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke szentelte fel, míg Kel József beiktatását Csűry István végezte el. Ezt követően Lábady Károly történész professzor tartott előadást a laskói reformátusok történetéről, Sztárai Mihály, Szegedi Kis István, valamint utódjaik munkásságáról.
Az ünnep zárásaként pedig a beiktatott új egyházvezető mondta el első püspöki igehirdetését. Csáti Szabó Lajos Ézsaiás próféta könyvének 54. része, 7-8. verse alapján hirdette Isten Igéjét. Örömét fejezte ki, hogy ennyien megtisztelték a laskói gyülekezetet az ünnepi alkalmon és fontosnak tartotta elmondani, hogy új tisztét nem akarta, nem kívánta megszerezni magának.
Úgy vélekedett, a horvátországi reformátusság sorsa hasonlatos Izrael népééhez: a szétszórattatás jutott neki osztályrészül. A felolvasott Igét idézve feltette a kérdést: ha Isten egy szempillantásra elhagyta kiválasztott népét, az vajon milyen hosszú időt jelent az ember számára. Végül pedig a Krisztusban lévő egység eléréséhez szükséges munkához kérte Isten segítségét.
refdunantul.hu
A kórógyi konfirmandusok részt vettek Balatonfenyvesen a Kárpát-medencei Magyar Reformátusok rendszeres Nyári Táborán. 2011. augusztus 1-5.
Csáti Szabó Lajos püspök úr, főtiszteletű Fazekas László püspök úrral ( Szlovákiai Református Egyház) a rimaszombati Kárpát-medencei tanévnyitó istentisztelet után. 2011. szeptember 3-án
A csurgói gyülekezet meglátogatta a kórogyi refomrátusokat. Ezen a felemelő alkalmon Szászfalvi László lelkipásztor a Maygar Kormány Egyházügy államtitkára hírdette Isten igéjét. A kórógyiakat a csurgóiak fogadták be a menekültség idejében és életre szóló barátságok szövődtek. 2011. július 27.
2011. június 21-én Csáti Szabó Lajos püspök úr beszámol a Generális Konvent ülésén, meghívott vendégként a horvátországi reformátusok helyzetéről.
2011. június 9-én Szászfalvi László a Magyar Kormány egyházügyi államtitkára hivatralosan felvette a kapcsolatot a Horvátorzsági Református Keresztyén (Kálvini) Egyházzal. A jó légkörben eltelt megbeszélésnem a kórógyi parókia adott otthont, a házigazda Kanalas János szlavóniai esperes volt.
Mely 2011. április 9-én Laskón történt. Minden református gyülekezetből képviselők és a lelkészi kar megjelent. Minden gyülekezet egy szavazattal rendelkezett, lélekszámra való tekintet nélkül. Az egyház hivatalos legfelsőbb törvényhozó szerve a Zsinat.
A lelkészi szolgálatot végzőkön kívül a következő gyülekezetekből érkeztek képviselők, kivétel Nagypiszanica, ahonnan nem jött az egyházközség nevében szavazattal rendelkező személy: Bellye, Bjelisevác, Brekinszka, Eszéki Vár, Haraszti, Karancs, Kopács, Kórógy, Kő, Laskó, Nagybodolya, Pélmonostor, Pleternica, Rétfalu, Sepse, Várdaróc, Vinkovci, Zágráb.
A szavazati joggal nem rendelkező gyülekezetek a következők: Csúza, Hercegszőlős, Szentlászló, Tordinci és Vörösmart valamint azon városok, ahol még élnek reformátusok: Bród, Csáktornya, Daruvár, Diakovár, Dubrovnik, Fiúme, Kapronca, Károlyváros, Krapina, Nagygorica, Pozsega, Púla, Sibenik, Sziszek, Szplit, Varasd, Zádár.
A Zsinat Andel Károly tiszteletes úr igehirdetésével kezdődött. A prédikáció Lukács 19: 11 – 26 alapján hangzott el. A vendégeket a helyi lelkész is köszöntötte. Istentisztelet után az egyházközségek képviselőit és a megbízóleveleket vették számba. A Zsinatot Lángh Endre püspök úr vezette, a jelenlevők pedig egyhangúlag fogadták el a napirendi pontokat, melyeket a lekészi közösség már előző gyűléseken lefektetett. A jelöltek névsora a következő:
Csáti Szabó Lajos – püspök
Kel József – főgondnok
Branimir Bučanović – zsinati jegyző
Csáti Szabó Aranka – baranyai esperes
Bíró Ferenc – baranyai egyházmegye gondnoka
Kanalas János – szlavóniai esperes
Kanalas Erzsébet – szlavóniai egyházmegye gondnoka
ifj. Csáti Szabó Lajos – számvevő
Hájek János – pénztáros
Szenn Péter – missziói előadó
Jaroslav Mahaček – egyházjogász
Lángh Endre – püspöki tanácsos
A nyugalmazott püspök búcsúbeszédet tartott. Mondanivalójában aláhúzta, hogy „ha az elmúlt püspöki szolgálatomra tekintve megállok egy percre, úgy nézek vissza, mint a nehéz időkben való igehirdetésre”. A püspöki teendőimet szent feladatnak vettem, mint ahogy Mózes II. könyve 33 fejezetének a 11 vers első fele mondja: „Az Úr pedig beszéle Mózessel színről színre, mint szokott ember szólani saját barátjával;” Arra kérem az Urat, hogy kísérje tovább útján a lelkészek szolgálatát, mert csak testvéri közösségben érdemes tovább haladni.
A jelenlegi püspök minden egyházközséget megkért az együttműködésre és a lelkészekkel közösen szeretné végezni szolgálatát, mert az Úr Jézus Krisztus Egyházában mindenkinek feladata van. „Csak így tudjuk megtartani mindazt, amit az Úr ránk bízott”.
A zsinati jegyző a következőt teszi hozzá: „A Horvátországi Református Egyház nagy múlttal rendelkezik. A történelem viharai ellenére is a Szentháromság Istene segítségével fennmaradt és bebizonyította, hogy az evangéliumnak, és a hitnek ereje van. Ennek alapján tervezzük a jövőnket, Isten dicsőségére élve.”
A Horvátországi Református Egyház a legkorábbi protestáns irányzat, amely a XVI. századtól megszakítás nélkül működik hazánkban. Az első egyházközségek 1540 környékén alakultak, és az első zsinatot 1550-ben tartották.
A Református Egyház egyik erénye a több nemzetiség, mert magyarok, horvátok, csehek, szlovákok, németek alkotják a gyülekezetek tagjait. Így még jobban gyakorolhatjuk a testvéri közösséget, melyre az Úr Jézus int. Egyházunk tagja a Református Világszövetségnek is. Horvátországban tagja az Ökumenikus közösségnek, a Béke Világkonferenciájának és a Bibliatársaságának. Egyházunk Krisztus bűnbocsánatát és az örök élet beszédét hirdeti.
FOTO
Hosszú, nehéz időszak után feltámadt a vágy bennünk, lelkipásztorokban, kollegákban, hogy valamiféle párbeszéd, munkaközösség alakuljon ki közöttünk. S ahogy az idei tavasz virrad ránk nehéz vajjúdással, ahogy a népmesében a farkas még visszakéredzkedik a hátsó lábaival a malac meleg házikójába, nyárias napok után hosszantartó hideg, havas hetek következnek, úgy alakultak találkozóink is.
De a fő, hogy egy akarattal voltunk együtt alkalomról alkalomra. Sokat vitáztunk, beszélgettünk kötetlenül és céltudatosan. Aztán úgy éreztük, segítséget kérünk, hogy tudjunk egy lépcsőfokkal feljebb jutni a közösségünkben. Ezért kértük Bodó Sárát, hogy formáljon kicsit, gyúrjon össze minket. Próbáljon inspirálni játékosan arra, hogy együtt gondolkodjunk, érezzünk. És sikerült. Megkaptuk azt a többletet, ami talán tartós igény marad mindannyiunk részéről, „a holtig tanulás”, a tudat, hogy merjünk segítséget kérni mástól, ha elakadunk. Egyszóval beláttuk alázattal, hogy a magunk érdeke, hogy ne csupán az önmagunk haját rángatva akarjunk szabadulni a mocsárból, mely elemésztene, de bátran ragadjuk meg az isteni segítségnyújtást, mert Ő általa van esélyünk megmaradni.
Isten iránti hálaadással köszönjük meg dr. prof. Bodó Sára asszonynak a Debreceni Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológia Tanszéke előadójának, az intuíciókat, hogy meghallhattuk a belső hangunkat, amivel eddig tudattalanul és ezentúl tudatosabban Istent szolgálhatjuk.
Ámen
Tisztelt testvéreim,
Tudatom, hogy a Református Egyház Zsinata Laskón lesz 2011. április 9-én délelőtt 10 órai kezdettel.
A Zsinatnak egy tárgysorozati pontja van: az új tisztségviselők megválasztása. A Zsinati Tanács 011. március 18-án tartott ülésén a HRKKE új vezetőségébe az alábbi személyeket ajánlja:
Püspök, Csáti Szabó Lajos, esperes, Laskó
Zsinati jegyző, Bucanovic Branimir, zágrábi lp.
O.E. gondnok, Kell József, kórógyi presbiter
Baranyai esperes, Csáti Szabó Aranka, bellyei lp.
Szlavóniai esperes, Kanalas János, kórógyi lp.
Számvevő, ifj.Csáti Szabó Lajos, számvevő, várdaróci lp.
Közpénztáros, Hájek János, lp. közpénztáros, Karancs
Baranyai e.m. gondnoka, Bíró Ferenc
Szavóniai e.m. gondnoka, Kanalas Erzsébet, prof.
Katehetika vzetője, missziói előadó, Szenn Peter lp.Jogi tanácsos, Mahacsek Jároszláv, dipl. iur.
Püspöki tanácsos, Lángh Endre, püspök, Vinkovci
Az ajánlás nem kötelező jellegű, a választás kézfelemeléssel történik – igen, nem, tartózkodom.
Isten kegyelme s a Szentlélek vezetése legyen velünk, hogy minden az Ő dicsőségére törtéjen, sosem felejtsük el, hogy az Egyház a Krisztus titokzatos teste, s nem a mi tulajdonunk.
2010. április 18-án, felnőtt konfirmálásra került sor a kői egyházban. Vejem, Simon László, a gyülekezet előtt fogadalmat, és ígéretet tett, hogy Urunknak Jézus Krisztusnak igaz követője marad, a református anyaszentegyháznak egész életében hűséges, úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló és áldozatra kész tagja lesz. Áldja meg az Úr, és adjon neki erőt fogadalma megtartásában.
A KŐI PARÓKIA
Pontos adattal nem rendelkezünk, hogy mikor is építették az első parókiát Kőben. Annyit tudunk, hogy 1869-ben, teljesen, földig leégett az előző parókia, melynek helyére épült a mostani. Sajnos a mostani romokban áll.
Mint kis iskolás, emlékszem még Kiss Sanyi bácsira, aki mint harangozó a parókián lakot családjával, és ügyelt annak rendben tartására, a parókia udvarát pedig tündérmesébe illően bevirágosította.
Sajnos már évtizedek óta nem lakhat a parókián senki, és a ’91-töl fojt háború is megtette a magáét. Az utolsó években rohamosan kezdtek látszani az újabb és szélesebb repedések az „alapon”, falakon és a mennyezeten. Annak ellenére, még ott tartottuk a téli időszakban az istentiszteleteket, hittanórákat, gyűléseket. Mindez akkor szűnt meg, amikor már a falak annyira megnyíltak, a gerendák széthúzódtak, hogy nagydarab vakolat kezdett potyogni mindenhonnan, annyira, hogy még a mennyezet is kezdett szakadozni. A tető megindult úgy, hogy a homlokfal kezdett düledezni. Nagyon szomorú látvány volt azt látni, hogy amit őseink nagy fáradsággal felépítettek, nem lehet megmenteni.
A parókia szomorú falai még „álnak”, de ha az Úr is úgy akarja, akkor új kisebb méretű parókiája épül majd e „kis” gyülekezetnek. Igaz a kői gyülekezetnek negyven lelkes tagja van, de a vasárnapi Istentiszteleti látogatás kb. 40- meg több százalékos.
Az új parókia felépítéséhez szükséges anyagnak kb. 70 százalékát megvásároltuk.
Az istentiszteleteket egyenlőre a kultúrházban tartjuk, amíg ott lehetséges. Ha valami okból nem, akkor majd nálunk az ebédlőben és a konyhában lesz megtartva.
Reménykedve nézünk a jövőbe, és bizalommal várjuk Isten segítségét.
VANNAK MÉG JÓSZÍVÜ EMBEREK
Hogy mekkora Isten szeretete és kegyelme, megtapasztaltuk ebben az évben is. Az Úr, „ismeretlen” embereken keresztül, segítségben részesítette a kői egyházat.
A „Hiperion” cég mely magánvállalat, abban segítette egyházunkat, hogy ingyen állította fel a villanyoszlopot.
Egy magánvállalkozó cég tulajdonosa, ki névtelen szeretne maradni, nem sajnálta sem idejét, erejét, sem pénzét, hogy megjavítsa és rendbe hozza a templomtorony süvegét.
Az itt maradtak a '91-es háborúban, bizony nem kíméltek senkit és semmit, így a templomokat sem. A kői templomtorony bádogon, több mint száz átlőtt lyuk tátongott. Csak a lyukak javítása, tömítése (egy profi anyaggal) kettő napig tartott. Ezen kívül a régi festéket
a süvegről leszedte, és olyan festékkel festette le, mellyel csak a TV- adókat, hajókat, tengeri platformokat festenek. És ezt mind három rétegben festette, plusz az alap egy réteg.
Ennek befejeztével, még villámhárítót is ajándékozott, és fel is szerelte. Mégis, nagy nehezen Zsárko úrtól meg tudtam, hogy az anyag és a munka több mint 20 ezer kúnába került volna. Mind ezért a jó cselekedetért áldja meg az Úr.
13 év telt el azóta, hogy kérvényeztük ingatlanjaink visszaszolgáltatását gyülekezeteinknek, amit még a második világháború után vettek el tőlük. Most végre visszakaptuk az említett földeket. 1946-ban az akkori Jugoszláv Mezőgazdasági Minisztérium „jogosan” eltulajdonította a „feleslegesnek vélt” ingatlanokat: ahogy a termőföldeket, úgy az épületeket, leginkább iskolákat. 60 év elteltével a Horvát Kormány felajánlotta a visszaigénylés lehetőségét.
Természetesen abban a formában, ahogy az megfelel a helybéli járásnak, és persze az országnak. Tehát ingatlanjaikat visszakapták a következő gyülekezetek: Kopács, Bellye, Várdaróc, Laskó, Hercegszöllős, Karancs, Kő, Sepse, Csúza és Vörösmart. E felsorolt gyülekezetek nagy része, még nem vette nevére a neki megjáró földeket és épületeket, de léteznek jogerős végzések, melyek alapján a dolgok el lesznek rendezve 2011 folyamán. A visszakapott vagyonokkal jól jártunk, de ahogy az már lenni szokott, mindig vannak igazságtalanságok is. Kezdjük csak a rengeteg dokumentum beszerzésével. Továbbá bizonyos épületeket nem kaphatunk vissza, mivel az ország igényt tart rá. Az ilyen esetekben anyagi kártérítést garantál a Kormány. Olyan is van, mint pl. nálunk Sepsén, mi is visszakaptuk a jelenleg rossz állapotban lévő régi iskolát. Mely, ha úgy vesszük, jóformán nyűg a nyakunkon. De nem panaszkodunk, ez is jobb, mint a semmi, mivel mi keresztyének jól tudjuk, hogy a szerénység áldással jár.
Végezetül, adjunk hálát Istennek jóságáért és igazságáért.
Haraszti Református Egyházközség gazdag programokkal készült a Reformáció ünnepi megemlékezésére.
Egyházközségünk látta vendégül Kátai Zoltán énekmondót, aki koncertet adott Eszéken a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban, Kórógyon a református templomban és Laskón az Úr hajlékában, ahol valamikor Sztárai Mihály püspök volt lelkipásztor. Koncertjeit áthatotta a reformáció hangulata, ahol a hallgatóság lelkét a reformáció és az azt megelőző korok dallamaival simogatta. Mintha egy pillanatra visszautaztunk volna az időben, amikor felcsendültek eredeti akkori előadásmódjukban, és hangszeren a jól ismert énekeskönyvi énekek: zsoltárok, dícséretek. Másrészt, pedig egy zenés történelem órának is tekinthetjük Kátai Zoltán énekmondó művész előadásait, hiszen a történelmi események eléneklése, a gyönyörű dallamok és érthető szavak teljesen tükrözték, sőt átadták a hallgatóságnak a régmúltból érkező tudósítást tanulságával együtt.
A koncertsorozat Harasztiban zárult a szombati istentiszteleten. A turné sikerét az is igazolja, hogy jónéhányan végigkísérték a koncerteket minden helyszínén, hiszen a művész nem ugyanazzal a repertoárral örvendeztette meg a közönséget mindenhol.
A szombatra meghírdetett „Zsótár” és dícséret éneklő találkozó istentisztelettel kezdődött. Dr. Feket Csaba hirdette Isten ígéjét. A professzor úr a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának szakreferense és könyvtárosa, továbbá egyházi zeneismerő, -művelő és -kutató, kiválló orgonista.
Textusa Pál Apostol Rómabeliekhez írott leveléből a 8,16-30 volt:
„Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik. Mert a teremtett világ sóvárogva várja azIsten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. Nemcsak ez pedig, hanem magok a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünknek megváltását. Mert reménységben tartattunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is azt? Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk. Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért. Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.”
Az igehírdetést nem szokás, és nem is illik kommentálni, ám mégis megteszem: csupán azt sajnáljuk, hogy nem maradhatott vasárnapra is itt a Professzor úr, mert másnapra már ígért szolgálata volt Debrecenben.
Professzor úr kérésére, és nekünk nagy örömünkre elénekeltük Nemzeti imádságunkat, és annak bizony minden versét.
Ezután következett a „Zsótár” és dícséret éneklő találkozó. A laskói Nyugdíjas klub elénekelte a Nyugdíjasok indulóját – mindenki meghatódott – majd Sztárai énekeket adtak elő a zenei élményt csak fokozta Szepi bácsi – Szivek József hegedűkisérete, a kórógyi és haraszti hittanosok szóló előadásai a jövőbe mutattak, hiszen gyermekeink arcáról öröm sugárzott – és mi is belegondolhattunk, hogy a jövőbeni gyülekezeti énekvezérek itt állnak előttünk. A kórógyiak éneklése, pedig elénktárta azon értékeket, melyek csak nálunk élnek már sajnos. Az az archaikus énekmondás, amit már csak ők művelnek nem szabad, hogy kivesszen.
Végül pedig a haraszti Dalárda adott elő Sztárai Mihály és Borkó Julianna énekeket. Kátai Zoltán énekmondó és dr. Fekete Csaba könyvtáros-szakreferens külön-külön méltatták az énekekkel szolgálókat.
Ezután következett Kátai Zoltán koncertje énekeskönyvi énekeink mellett, elhangzott még a Militaris Congratulatio, a Mohács csatáról szóló ének és az Aradi vértanúk balladája. Az alkalomhoz méltó, záróakkordja ennek a zenés istentiszteletnek a templomot betöltő és lelket feltöltő XC. Zsoltár eléneklése volt: „Tebenned bíztunk eleitől fogva....”.
A haraszti asszonyok szorgos keze által készített finom sós és édes sütemények, a forró tea és a haraszti papramorgó volt a kínálat a vendégek számára előlátott szeretetvendégségen.
A vasárnapi úrvacsorás istentisztelet keretén belül, a haraszti hittanosok gazdag műsorral készültek, ahol a Reformáció történelmi és irodalmi elemeit és jelmondatait felidézve tárták elénk, hogy Egyedül a Szentírásból, a Krisztus által, kegyelem hit által élhetünk az Ő nagy neve dicsőségére.
Haraszti legnagyobb kulturális eseménye kapcsán a helybéli református egyházközség is vendégül látta dr. Kovács Kálmán baktalórántházi lelkipásztort családjával, illetve Rácz Miklóst a Vas megyei Hatrasztifaluból. Dr. Kovács Kálmánnak köszönhetik a harasztiak, hogy gyermekeik a nyáron táborozhattak Berekfürdőn és a Gyurkovics néprajzi gyűjtemény elhelyezésének külalakjához is nagyban hozzájárult. Rácz Miklós pedig a templomfelújítás során nagy áldozatot vállalván felfestette, rekonstruálta a valamikori mennyezeti díszítőelemeket.
Természetesen a kultúrműsor másnapján a haraszti református templomban hirdette Isten igéjét dr. Kovács Kálmán lelkipásztor, délután pedig Kórógyon. Ezúton köszönjük meg a kórógyi lelkipásztornak Kanalas Jánosnak és kedves családjának, hogy ezen jeles vendégeket megvendégelte. Mindenkor öröm olyan emberekkel együtt lenni akik Isten dicsőségére segítenek nekünk és íly nagy távolságokat felvállalnak, csak hogy meglátogassanak és szolgáljanak közöttünk.
Szeptemberben a haraszti és az eszéki Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ, illetve a szórvány brekinszkai református gyülekezet hittanosai Lentiben jártak egy hétvégi kiránduláson, hogy megismerkedjenek a horvát-szlovén-magyar hármashatár gyönyörű vidékével. A Kerkementi egyesület vendégei voltunk, háziasszonyunk, pedig ennek az egyesületnek vezetője Konkoly Andrea.
A két nap alatt igen gazdag programban volt részünk; szombaton délelőtt a gyermekek íjászkodtak és lovagoltak, továbbá megtekinthettük a lenti fakitermelési múzeumot, délután, pedig Lendvára látogattunk az ottani vásárba. Vasárnap délelőtt a fazekasság rejtelmeivel ismerkedtek meg a hittanosok, majd a néhány évvel ezelőtt a legbátrabb település tisztjét elnyerő és azt büszkén viselő Kercaszomorban voltunk istentiszteleten az ottani református templomban, ahol Ozsváth Imre lelkipásztor prédikált, utána pedig a kercaszomori hittanosokkal együtt szeretetvendégségen vehettünk részt.
A Sziget Hangja ökumenikus énekkar 2010-ben újra meghívta a haraszti, laskói valamint a várdaróci gyermekeket, hogy egy hetet töltsenek el táborozással a múltkori alkalommal ellentétben nem Szigetmonostoron, hanem Tahitótfalván. Horvátország felől Szenn Péter, az ifjúsági és katekizációs hivatal vezetője valamint az Anyaország részéről Vacó Zoltán, történelem szakos tanár intézték, hogy ez az egy hét áldásos gyermektábor lehessen.
A tanár úr erőt, időt nem sajnálva szervezett, a Sziget Hangja pedig gyűjtött, fellépett templomokban, hogy a perselyes adományok összegyűlve fussák a szállást, és az ellátást. Isten kegyelméből így kerülhetett sor augusztus 23-tól 28-ig a horvátországi és anyaországi gyermekek táboroztatására.
23-án reggel indultunk Laskóról 2 gyermekkel, akik kitartottak elhatározásuk mellett, hogy szeretnének ellátogatni a Szentendrei szigetre a háromszor ennyi jelentkező közül. Harasztiból viszont 5 csemete csatlakozott. Így a múltkori táborlakókhoz viszonyítva igen csekély létszámra csökkentünk, mivel 2007-ben több, mint 20 gyermeket vonatoztattunk fel Szigetmonostorra.
Most is ehhez hasonló létszámra számítottak tőlünk és nagy döbbenettel fogadtak, amikor 7 kisgyermek kiszállt a járművekből. Egy hollandok által épített és fenntartott vendégház állt a rendelkezésünkre étkezővel, konyhával és 5 fürdővel bíró szobával.
Hétfő késő délután csupán a Duna-partra tudtunk kimenni, hogy egyesek horgászattal, mások viszont dagonyázással töltsék idejüket a nap végén, hogy érdemes legyen a fürdőszobát kipróbálni. Volt, aki már a fürdőzést akaratlanul is megtapasztalta, mert elcsúszott és beáztathatta még a ruháit is közben.
Kedden reggelire körözöttet „ettek” a gyermekek, mely a tábor végére már fenyegető eszközzé vált, hogy „ha nem viselkedsz jól: kőrözöttet kell enned!” A Sziget Hangja énekkar tagjai olyan nagy szeretettel készítették el a 7 gyermeknek az egész hétre bőven reggelire és vacsorára is elegendő adagot, amit 30 személyre számoltak, hogy legfeljebb két étkezést futhat ki.
Első nap Vacó Zoltán körbe vitt bennünket a gyönyörű felújított általános iskola épületén. Elmondott minden tudnivalót majd tettünk egy kört a faluban is. Kicsit laza volt a délután, mert a másnapi tervek miatt engedni kellett, hogy kijátsszák magukat a horvátországi és a helyi gyermekek. Este azonban nagy mesevetítés zajlott, ami egy kivételével a többin is rendszeresen előfordult. Ilyenkor pedig az énekkar tagjai is jelen voltak együtt egy paprikás krumpli vagy éppen halpaprikás kíséretében érezve azt, hogy mindannyian testvérek vagyunk az Úr Jézus Krisztusban és egy-egy szeretetvendégség is arra szolgál, hogy még közelebb hozzon bennünket egymáshoz és Istenünkhöz.
Szerda reggel nagy utazás állt előttünk. A cél Eger városa volt, ami nem éppen a szomszédban helyezkedik el. Az oda-vissza kb. 600 km-es táv egy kicsit megviselte a gyermekeket, vagy minket felnőtteket, mert útközben igen elevenek voltak a bezárt autóban. Körbejártuk a történelmi város látványosságait, aztán betértünk a Csodák palotájába, ahol egy csomó érdekes tárgy tette szerethetőbbé a fizika és a kémia tantárgyát. Majd átsétáltunk egy sötét terembe, ahol egy távcső segítségével körbenézhettük a várost, ami azért volt érdekes, mert a kivetítő lencséi az épület tetejéről lehozták a képet egészen egy asztalra. Olyan volt, mintha valóságosan láthattuk volna a mozgó embereket-járműveket. Ezután ebéd következett, majd mentünk is a várba, ahol megtekintettük a katakombákat, ahol ágyúdörgéssel fűszerezték meg a vezető által ismertetett beszámolót, amit a gyermekek lelkesen hallgattak, hogy miként védte meg Dobó István várkapitány Isten segítségével a töröktől a várat.
Középkori öltözetek, magyar és török harcosok ruhái, hadi szerszámai idézték a régmúltat. Amikor lementünk a várbörtönbe, hogy megtekintsük a középkori vallató, szégyenítő, fenyítő és kivégzési eszközöket, melyek közül sokat nem, de a legtöbbjét már ismerték a gyermekek is. Mindenhol írásbeli magyarázat kísérte, hogy mikor mit használtak és milyen célokat valósítottak meg velük.
Már egész későn értünk a táborhelyre, így a gyermekek az útközben való madárcsipegetés után már nem igényeltek vacsorát, csupán egy ágyat, hogy feltöltődve és kipihenve reggel folytathassák útjukat Budapestre. A közlekedési múzeumot vettük célba, ami nagyon megnyerő volt kicsinek és nagynak, fiatalnak és öregnek egyaránt. Több terepasztal volt különböző mozdonyokkal. Eredeti bakterház várta az érdeklődőket korhűen az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből. Több magyar fejlesztésű mozdony kicsinyített, de az eredetivel megegyező alkatrészekkel bíró modelljét láthattuk. Magyar hajókat, amelyek különböző célokat szolgáltak az Adrián és még sok-sok külföldi vitorlás, gőzös tengerjárót szemlélhettünk meg persze csak kicsiben. De az édesvízen haladó járműveket is szemrevételeztük, melyek legtöbbje a Dunán és a Balatonon volt és van ma is. Egy hajókabinba is bemehettünk, ha még volt rá időnk, mert szinte az egész napot erre tettük fel.
Hintók, lovas kocsik, parasztkocsik követték egymást, melyek közül a legutóbbira még fel is lehetett ülni. Azonban a legnagyobb sikert a vesszőből fonott kicsi szekér aratta, melyekbe kettesével szállhattak be a gyermekek, hogy a felnőttek húzzák, vagy éppen tolják őket. Éppen javításról tértek vissza, mivel előzőleg a felnőtt porontyeszű látogatók lestrapálták a járműveket, ezért azóta nekik tilos a beülés, de cserébe igavonók lehetnek.
Még volt egy kis idő, hogy a motor- és kerékpárokat megcsodáljuk, ahol szintén sok magyar fejlesztésre leltünk. Így volt ez az autókkal is. Nem is hittük, hogy mennyi próbálkozás volt és mennyi siker, de a külföldiek mind kiszorították az egykori magyar piacot.
Ezután már csak autós városnézést tudhattunk magunkénak, ahol Vacó Zoltán ismertetett minden látványosságot a két rakparton uralkodó enyhe dugóban volt is rá idő. Siettünk Szentendrére, ahol a tűzoltóság tartott számunkra bemutatót. Láthattuk felszereléseiket, csúszásukat riasztás esetén. A tiszteletünkre még a legnagyobb emelőt is használatba hozták, hogy színleljenek egy estleges ájult ember leszállítást. Természetesen minden gyerek liftezhetett egy kört a darus kocsin. A jobbak pedig még kezet is foghattak a tűzoltó főparancsnokkal.
Pénteken pedig korongozásra került sor Tahitótfalván, az Esztergomba való látogatásunk előtt a helyi fazekasműhelyben, ahol egy tárgyat készíthettek a résztvevők és még ajándékba is vihettek egy-egy gyertyatartót. Aztán 40 kilométerrel odébb tekinthettük meg a gyönyörű panorámával rendelkező múzeum épülete előtt a Dunát és annak környékét. A híd, amely Szlovákiába visz, s melyen előzőleg csak félútig sétáltunk, onnan föntről nagyon parányinak tűnt. Még a vízügyi múzeum is a rendelkezésünkre állt, hogy a gyermekek megismerjék ártéri élővilágunkat, környezetünket és az ebbe beleilleszkedő ember nyomait előzőleg már a Duna fölött megláthattuk. Alkalom nyílott egy helikopter használatára, amely az egyik teremben foglalt helyet, ahol az ablakokat televíziók pótolták, a rotor hangját pedig a hangszórók, de olyan élethű volt a vidék, mely „fölött haladtunk”, mintha tényleg légi járművel vittek volna minket. Kimenet előtt pedig egy nagy lubickolás állt a gyermekek rendelkezésére, persze nem fürdéssel, csupán a víz különböző hatásait kipróbálva lehettek tanúi többek között annak, hogy miként rántja le az örvény az asztali teniszlabdát, amely könnyű műanyag.
Majdnem elmúlt a hét és annak csupán egy töredékét tudtam leírni, amellyel az Úr minket Vacó Zoltán személyén keresztül ajándékozott meg. A teljes hét alatt többedmagával állt rendelkezésünkre, hogy mindenről részletes beszámolót tartva igazi turistavezetőnk legyen. Láthattuk, miként tart össze az énekkar és hogyan fognak össze egy közös cél érdekében. Utolsó nap, amikor Szenn Péter egy baranyai halpaprikást főzött laskói paprikával, majdnem mindenki részt vett a közös búcsúesten. Megható volt, amikor megköszönték nekünk, hogy kis létszámmal is, de eleget tettünk a meghívásuknak. Mi csak köszönettel válaszoltunk a vendéglátásra és azokra az ajándékokra, melyeket a gyerekek átvehettek. Az értékes és színes programok, melyek nagy részét Vacó Zoltán, tanár úr állított össze nekünk, jó alkalmak voltak arra, hogy az ottani gyerekekkel összeismerkedjenek a mieink és élményekkel telve térjenek vissza. A legjobb hittanosok jöttek erre az eseményre, az év közbeni aktivitásuk miatt kerültek a jelöltek közé. Így egy jutalom volt ez a hat napon át tartó kirándulássorozat nekik, melyek ideje alatt csak egyszer sikerült eljutni a pócsmegyeri tóra, hogy a nyári meleget strandolással is megtörjük.
Végül szombaton összecsomagolva és bepakolva búcsúztunk el vendéglátóinktól, akik közmunkával kitakarították és rendbe tették szálláshelyünket. Még egy maradt csupán hátra, hogy ellátogassunk a helyi „látványpékségbe”, ahol kemencében sült finomságok várták a látogatókat, akik működés közben is szemrevételezték a hatalmas sütőt. Útravaló átvétel után megköszöntük a lehetőséget, melyben Isten minket részesített, hogy mindennek tanúi lehettünk.
Utolsó nap még az idő is esősre fordult, mintha siratta volna a gyönyörű napfényes hetet, amit magunk mögött hagytunk Tahitótfalván. A Szentháromság Istenéé egyedül a dicsőség, hogy elvezérelt minket oda és vissza is, valamint, hogy felgerjesztette vendéglátóink szívét ennek megszervezésére. Ő adja, hogy ez a testvéri kapcsolat továbbra is ilyen szépen működjön horvátországi és anyaországi református krisztuskövetők között.
A szendrői és a szendrőládi református gyülekezetek 2010. augusztus 12. és 15. között Horvátországba kirándultak. Csürötökön délután érkeztek Harasztiba, aholy a helyi gyülekezet zuzapörkölttel és finom csúzai borral várta az egy busznyi vidám közösséget. Szállásuk kórógyon volt. Pénteken bejárták a környéket, így jártak a kórógyi-, rétfalusi-, bellyei- és laskói református templomokban, továbbá hajóztak a Kopácsi-Réten, majd Csúzán a Kollár Pincészetben vacsoráztak. Szombaton délelőtt istentiszteleten vettek részt, ahol Szenn Péter lelkipásztor hirdette Isten ígéjét, majd Andel Ilona lelkipásztortól, aki egyben a horvátországi Református Nőszövetség elnöke is, átvehették azt az adományt, amit az ottani súlyos árvízkárosultaknak gyűjtött a nőszövetség, egy református család megsegítésére. A horvátországi kirándulásuk utolsó állomása Fiume (Rijeka) volt.
2010. augusztus közepén egy hetet töltöttek a várdaróci és a laskói református ifjak Balatonfenyvesen, a Kárpát-medencei Református Nyári Táborban, a Magyarországi Református Egyház balatoni nyaralójában.
A hét témája a Boldog mondások voltak, minden napra leosztva egyet-egyet, amit a résztvevő csoportok bemutatójukkal dolgoztak fel: Anyaország, Erdély, Kárpátalja, Felvidék és mi horvátországiak voltunk a résztvevői. A nap áhitattal és énekléssel kezdődött, amit Révész Csilla zselízi lelkipásztor vezetett gitárral és ifjabb Bellai Zoltán kaposvári lelkipásztor kisért zongorán. A gazdag programok közül kiemelném azt a napot, amikor a Dunántúli Református Egyházkerület vezetősége beszélgetett a fiatalokkal. A beszélgetés közvetlen volt; kérdésekre válaszoltak a főtiszteletű urak egyszerű őszinteséggel, olyan kérdésekre is, amik a fiatalokat az ő gondolkádásukban korukhoz mérten lefoglal, de voltak nagyon mélyrenyúló személyes kérdések az egyházvezetői pozícióból fakadóan.
Kirándulásokat szervezetek nekünk a Balaton környékbeli nevezetességeihez. Délután természetesen fürdés volt a program, amit mindenki nagy örömmel fogadott a nyári nagy melegben. Mindezt még csak tetőzte a sport, hiszen lehetett focizni, asztaliteniszezni és röplabdázni is. A fiatalok a foglalkozásokon keresztül csapatokat formálva ismerték meg egymást, a helyet ahonnan érkeztek, az ottani református gyülekezetekről, egyházról szóló bemutatók, pedig még inkább közelebb hozták őket egymáshoz, és legfőképpen ahhoz, ami a tábor célja is volt, hogy Krisztusban igenis lehetünk boldogok fiatalon is, reformátusként, magyarként, egységben Vele, örömben minden búbaj ellenére.
Július hónap végén a haraszti református hittanosok résztvehettek a Baktalórántházi Református Egyházközség szervezésében a Berekfürdőn megrendezett Kárpát-medencei református nyári táboron, melynek neve Jézus Krisztus jó vitéze volt.
Az anyaországi és horvátországi gyermekeken kívül voltak még hittanosok Kárpátaljáról (Ukrajna) és Párciumból ( Románia) is. Az éneklésben gazdag bibliai foglalkozás mellett volt még kézművesség (gyöngyfűzés, bőrözés), és minden este más tájegység mutatkozott be. A haraszti gyerekek néptánctudományukat mutatták be, ami osztatlan sikert aratott. Minden napra jutott egy-egy különlegesség is, így bemutatkozott a Történelmi Vitézi Rend, megismerkedhettünk a református tábori lelkészek szolgálatának mindennapjaival, volt táncház is és a kárpátaljai KRISZ énekkar is koncertet adott. Megtisztelő és kellemes élmény volt, hogy az említett régiókból érkezett lelkipásztorokon kívül főtiszteletű Csűri István királyhágómelléki püspök is egész héten velünk volt.
Természetesen minden nap volt délutánonként fürdés a világhírű berekfürdői gyógyfürdőben.
Ezúton köszönjük meg a Baktalórántháza református gyülekezetének a lehetőséget, hogy ott lehettünk ezen a hitmélyítő és erősítő alkalmon, valamint a feledhetetlen élményeket, amelyekkel a gyerekek hazatérve szilárdultak református hitünkben és magyarságunk egységében.
Június 14-én, hétfőn délután a kórógyi parókián találkoztak egymással a Horvátországi Református Kálvini Keresztyén Egyház lelkészei és házastársaik. Itt egy templomi áhítat és az azt követő kötetlen együttlét keretein belül emlékeztek a 100 éve született néhai szolgatársukra, Póth Lajosra, egykori szabadkai lelkipásztorra.
2010. február.25-án, csütörtökön a biblióra keretén belül ismét megindult a jó szomszédsági találkozó a környék református egyházközségei között. Így Harasztiba látogattak a kórógyi és rétfalusi gyülekezeti tagok. Az alkalom már azzal elkezdődött, hogy akik eddig még nem látták a felújított, pompájában ragyogó templomot, megnézték azt. Külön öröm volt a harasztiak arcán látható büszkeség. Továbbá az, az öröm is kifejezésre jutott, hogy hálát adhatuk Istennek, hogy a kórógyi templom és paplak már föl van szintén újítva, és a rétfalusi templom renoválása is nagy lépésekben halad.
A „vednég” gyülekezetek természetesen lelkipásztoruk vezetésével jöttek, és ahogy ez már lenni szokott, közülük egyik hirdette Isten igéjét Harasztiban. Ez alkalommal Andel Ilona nagytiszteletű asszony közvetítette Isten élő igéjének üzenetét a Lukács evangéliuma 15:1-15-ből. Szenn Péter lelkipásztor házigazdaként üdvözöslte a megjelenteket, és köszöntő szavaiban a Kálvin évfordulókról is említést tett. Az alkalmat külön elmélyítette lelki értelemben az elhangzó vers Pál apostol Rómabeliekhez írott leveléről Ambrus Borbála, Biri néni előadásában, kinek ékesszólása mindenkoron emlékeztet bennünket egyedi szlavóniai magyar tájszólásunk értékére és annak megörzésének felelőségére.
Az alkalom nem múlhatott el a helyi asszonyok süteményeinek megkostolása és az eközben folyó kötetlen beszélgetés nélkül. A kórógyiak még ajándékkal is készültek:Drasner Irén által sajátkezüleg festett üveg, amelyen a kórógyi templom látható örök emlék erre az alkalomra, de a benne hozott finom kórógyi pálinka is, bár annak időtállására a jelen levő haraszti férfiak nem vállaltak garanciát.
Természetesen rögvest új tervek is születtek a folytatásra így egy hét múlva csütörtökön Kórógyon fogunk találkozni, ahol Szenn Vanda lelkipásztor fog ígét hirdetni és Hajek János lelkipásztor tart vetítést az ökuménikus női világimanap alkalmából.
A haraszti református hittanosok megérezvén a tavaszt, kívánságuknak adtak hangot egy kültéren történő alkalom megszervezésére. Örömmel áltunk neki az előkészületeknek, bár szombaton kissé fújt a szél, de találtunk védett helyet a Magyar Ház udvarán és ott sütöttünk szalonnát. Mindenki nagyon jól érezte magát. Bár nem mindenki tudta megvárni, hogy a szalonna teljesen megsüljön, és a füst is olykor csípte a szemeket, de egyben mindenki egyetértett, hogy finom a sültszalonna és máskor is szükséges ilyen célból is összejönnünk. Fontos, hogy gyermekeink örömüket leljék Isten házának közelségében, mert hittan nem csak egy óra, hanem szent alkalom és az Úr azt akarja, hogy boldogok legyünk. „ Szolgáljatok az Úrnak örömmel” Zsoltárok 100,2
Bár ennek a napnak előzményei is vannak, amelyeket fontos ismertetni.
Mint az köztudott a haraszti reormátus templomot a honvédő háborúban alaposan szétlőtték, és így a torony és a tető tető teljesen tönkrement, és a beázások miatt a belseje is nagy károkat szenvedett. Ezeknek a károsodásoknak egy részét a Horvát Kulturális Minisztérium támogatásával az eszéki Műemlékvédelmi Hivatal jelentős összegekért helyre is állította. Sajnos ezek a munkálatok nem bizonyultak időtállónak. Már sok javítást végzett utánuk a haraszti egyházközség. A legszembetűnőbb az volt, amikor három évvel ezelőtt egy nagy viharban elferdült a torony teteje. Ez igen szíven találta a harasztiakat, hiszen nem alaptalan büszkeségünk a díszes és egyedi tornyunk. Két alkalommal meg is próbáltuk mi levenni a bádogmunkát végző cég, és a toronytervező és az eszéki tűzoltóság segítségével, de sikertelenül.
Rájöttünk, hogy erre a javításra komoly anyagi háttér és főleg szakértelem szükségeltetett. Ennek megvalósítása – a jó munkához idő kell – el tartott egy ideig. Előzetes tárgyalások és kapcsolatkiépítés vette kezdetet. Felvettük a kapcsolatot a Magyar Református Szeretetszolgálat Készenléti csoportjával, akik a református összetartás és összetartozás nevében nagyon gyorsan igent is mondtak. Ekkor már csak a pénz hiányzott, de jöttek a választások és az Eszék – Barany Megyei HDSSB a választások előtt minden felekezetet 10 – 10 ezer kunával támogatott a Lacházi Járásban.
Augusztusban a Magyar Református Szeretetszolgálat Készenléti csoportja játszi könnyedséggel leemelte a csúcsdíszt. Volt is mit látni: sajnos az eredeti tervekhez képest fele anyaggal készült a szerkezet, a nap már ki volt rohadva a nem megfelelő anyaghasználat miatt, és tele volt vízzel. A készenléti csoport néhány nap elmúltával már küldte is az általuk javasolt szerkezeti tervet a torony megfelelő felerősítéséhez. A terveket itteni már „bizonyító” szakértők nem kis aggályokkal fogadták, de mi nem tágítottunk és ragaszkodtunk azok terveikhez, akik naponként javítanak tornyokat.
Itt mondunk köszönetet Cövek János asztalosmesternek és Bognár Sándor kovácsmesternek, akik igen gyorsan és pontosan minden rájukbízott munkát a megadott tervekszerint elvégeztek. Az eszéki tűzoltóságságnak is ezúton köszönjük meg, hogy háromszor is kivonultak értünk a speciális 42 méteres és 24 tonnás kosaras emelővel.
November másodikán másodszor is megérkeztek a Magyar Református Szeretetszolgálat Készenléti csoportjának tagjai Pál Sándor vezetésével, aki a Magyar Református Szeretet szolgálat kuratóriumának elnöke. Már sötétedett, de még felmásztak a torony tetejére, hogy másnapra minden tökéletesen készen álljon, és a sötétben a flex dobta szikrák igen látványosak voltak.
Másnap reggel a tévések, de a tűzoltósaág is mégegyszer rákérdezett, hogy bizton akarjuk-e ezt ma csinálni, mert hóvihart mondanak az időjósok, sőt Eszéken és Pécsett is már esik a hó. Ha Isten velünk kicsoda ellenünk – válaszoltam. A borongós idő ellenére a tűzoltók emelőkosara megérkezett – és az előkészületek és egyeztetések után megindult az emelés. Valami olyan hihetetlen dolog történt, ami csak Isten vezetésével lehetséges, hogy minden tökéletesen összeillett, de annyira, hogy a készenléti csoport tagjai szerint: „ha nem is csavaroznánk fel a császárfára a toronydíszt akkor sem esne le”. Minden oldalról megnéztük, hogy jó áll-e, de mielőtt lejöttek még egy nemzeti színű szallagot rákötöttek a csillag alá. Ekkora mindenki arcán csillogó öröm volt, de éreztük a lelkünk is repdes, amint azt a kis szallagot lebegteti az egyre erősödő szél a délcegen megmaradásunkat és hitünket hirdető toronydísz csúcsán.
A sereglet ekkor elment, a tűzoltóság is elvonult, mindenki örült.
De ekkor még visszakellett mászni a toronytetejére a csavarokat becsavarni, az elemeket teljesen beilleszteni és leszilikonozni. Ekkor már erősödött lenn a földön is a szél, hát mi lehetett odafenn? Vitézi munka volt és ilyen teljesítményre, önfeláldozásra és kitartásra csak Krisztusba vetett hit által van erő. Amikor lefelé jöttek gyakorlatilag hóvihar volt, de ahogy leértek az idő teljesen megvadult.
Isten próbára tett mindannyiunkat és tesz is, de ha hitünk lankadatlan, s bár erőnk kevés, a hívőnek minden lehetséges.
Így lett ismét régi a tornyunk újra az ég felé mutatva – igazi református módon – visszaalakítottuk olyanra, ahogy azt őseink is tették. Istentől kapott erővel megáldott bennünket, hogy ebben részt vehettünk és megerősített abban, hogy látható bizonyságunk van az Ő dicsőségéről.
Mindez nem jöhetett volna létre a Magyar Református Szeretszolgálat nélkül, Isten áldja öket gazdagon.
A Haraszti Református Egyházközségből, a Refomráció napján a hittanosok Laskóra menntek ahol megtekintették a Református Emléksétányt és a templomot, majd a kopácsi temetőben Borkó Julianna sírjánál ismerkedtek énekszerzőnk élettörténetével, imádságaival, énekeivel. Vasárnap úrvacsorás istentiszteleten belül gyülekezetünkben lévő gyermekek rövid műsorral készültek. Reformátorainkról és a reformátoroktól szavaltak és énekeltek műveket.
A gyülekezet részleteket hallgatott Sztárai Mihály: Az igaz papság tiköre című színdarabjából.
Nagy nap virradt szeptember 13-án a Brekinszkai Református Egyházközségre. A 28 gyülekezeti tagot számláló közösség kis létszáma ellenére összefogva a helyi magyarokkal komoly előkészületeket követően megünnepelte templomának 105. évfordulóját, és annak ellenére, hogy csak három éve alakult újra ez a gyülekezet hihetetlen erőt és összetartást mutatott.
A hálaadó istentiszteleten a prófétai imádságot Andel Károly a Horvátországi Református Keresztyén Egyház zsinati jegyzője, szlavóniai esperes mondta, aki a gondozó lelkipásztora volt ennek a gyülekezetnek. Köntös László, lelkipásztor,a Dunamelléki Egyházkerület zsinati jegyzője hirdette Isten igéjét a Zsoltárok Könyvéből: „ Uram, Te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről, nemzedékre!” (Zsoltárok 90:1b). Predikációjában kiemelte a reformátusok, magyarok megmaradásának zálogát a Krisztusban való hitben járást, ami a történelmi, emberi megpróbáltatásokon át csak erősödik, s így láthatóvá válik Isten dicsősége rajtunk mindenki számára. Az igehirdetés a brekinszkai gyülekezetben megszokott módon folyt: horvátul, hogy mindenki értse, magyarul pedig azért mert ezt akarják, hogy Isten igéje magyarul is hangozzék a templomban. Az áldás után Csáti Szabó Lajos baranyai esperes köszöntötte a vendégeket. Ezután a lelkipásztorok és gyülekezeti küldöttségek tolmácsolták jókívánságaikat, mondták el erősítő igei üzenetüket. Bellai Zoltán püspöki tanácsos dr. Steinbach József Dunántuli Egyházkerület püspökének köszöntését közvetítette, aki határozott szándékának adott hangott, hogy a brekinszkaiakat személyesen is meg fogja látogatni a közeljövőben. Bellai Zoltán kaposvár lelkipásztor továbbá tartott egy rövid és velős egyháztörténeti ismertetőt a helyi gyülekezetekről, amelynek anyagát a Pápai Református Kollégium Levéltárából kutatta fel. Nagy Csaba, somogyi esperes köszöntésén keresztül biztosította a gyülekezetet, hogy egyházmegyéjében minden gyülekezetben hírt ad erről a kis közösségről, hogy imádkozzanak értük, mert az imádság összeköt és határokat győz le. Csáti Szabó Lajos esperes köszöntésében azon örömteli állapotra mutatott rá, hogy az Úrnak hajléka mindíg nyitva áll a hívek előtt (János Jelenések Könyve 3:8). Andel Károly esperes személyes élményét osztotta meg velünk, a templom falán található emléktáblák megmaradásáról és egy úrvacsorai kehellyel és tányérral ajándékozta meg a gyülekezetet. Hajek János karancsi, pélmonostori, nagypiszanicai lelkipásztor a 79. Zsoltár utolsó versével köszöntött. A legközelebbi magyarországi gyülekezet, a Barcsi Református Egyházközség küldöttsége szívhezszóló köszöntőjén túl egy verssel kedveskedett. Andel Ilona Hedvig a rétfalusi gyülekezet nevében igei köszöntést küldött írásban.Eztután a haraszti Dózsa György Magyar Kultúregyesület dalárdája Sztárai Mihály énekeiből mutatott be egy rövid válogatást.
Igen szép volt és felemelő, hogy a templom megtelt és nem csak a sepseik, karancsiak, laskóiak, harasztiak, kórógyiak vállalták a hosszú utazást, de a közeli nagypiszanicáról érkezett gyülekezeti küldöttség jelenléte is fontos volt, hogy tudjuk, az összetartozunk, létezünk, megmaradunk. A népviseletbe öltözöttek pedig még inkább erősítették ezt az érzést.
A világi képviselők közül a horvátországi magyarok szábori képviselője, Sója Dénes levélben köszöntötte a gyülekezetet, Kel József a Magyar Kisebbségi Tanácsok Országos Koordinációjának elnöke személyesen is jelen volt, továbbá Antun Haramija lipiki polgármester is. Ezen három jeles személyiségnek itt mondanak köszönetet a brekinszkai reformátusok önzetlen támogatásukért. Köszönjük a terület többi magyar kisebbségi és magyar származású képviselőjének jelen lévő támogatását: a lipiki járási tanács alelnöke, Vinko Kasana, Horvat Stjepan, megyei tanácstag, Tóth Sándor, a Bjelovár- bilogorai megyei magyar kisebbségi tanács elnöke, Horvat Pavle, a grbavaci magyar egyesület elnöke, Molnár Ruža, a pakraci magyar egyesület elnöke, Pleháti Juliska, a daruvári magyar egyesület elnöke, Elika Jarža, a dezsanováci magyarok kissebbségi képviselője. És végül, de nem utolsó sorban Főző Károly, Pozsega Megye magyar kisebbségi képviselő, a helyi magyarok vezetője aki koordinálta a brekinszkaiak és környékbeliek emberfeletti fáradozását.
A 25. zsoltár második versével:
Utaid, Uram, mutas meg, Hogy el ne téveljedjen;
Te ösvényidre taníts meg, Miken intézd menésem,
És vezérelj engemet A te szent igaz igédben,
Oltalmazd életemet, Mert benned bízom Úristen!
méltán berekesztetett az istentiszteletet.
Az ünnepi gyülekezet ezután átment a helyi tűzoltó otthon elé, ahol Antun Haramija, lipiki polgármester köszöntötte őket. Felemelő beszéde csak erősítette a megjelenteket, hiszen a magyar-horvát nép 800 éves szoros összetartozását hangsúlyozta. A fellépő három kultúregyesület: a Daruvári Magyarok Közösségének énekkara, a haraszti Dózsa György Magyar Kultúregyesület dalárdájának éneklése, és a kórógyi Ady Endre Magyar Kultúregyesület asszonyainak és menyecskéinek rezálása ( ősi szlavóniai magyar tánc ) – énekkel, tánccal,a kórógyi zenekar kíséretében igazán kerekké és teljessé tette a napot. A jelenlévők lelkét tovább símogatta a muzsikáló zenekar a finom malacsült mellett, amihez már a nótázás is hozzátartozott.
Minden jelenlévő nevében bátran mondhatjuk olyan szép és jó volt, hogy ilyennek gyakrabban kell történnie.
A brekinszkai gyülekezet ezen jeles alkalom emlékére igés lapokat is készítetett, amelyen a templom képe mellett az alkalom alapigéje található, amit bizonyságként, örömteli szívvel mondhatunk mind hálaadással azért mert egyszerűen vagyunk:
„ Uram, Te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről, nemzedékre!” (Zsoltárok 90:1b)
És ezzel az ünnepség nem ért véget, mert a megmaradt ételt és szörpöket a közelben lévő árvaház lakóinak adta a gyülekezet.
Tavaly ilyenkor tudtuk meg, hogy ez a feladat az idén a Horvátországi
Református Nőszövetségre hárul - azóta készülődtünk rá. Lelkileg készen álltunk a munkára, de az anyagi hátteret is biztosítani kellett. Sokan meghallották a kérő szót, és igen sokan adakoztak is.
Így vendégelhettünk meg 3 napon át 36 személyt, a negyediken pedig az egész ünneplő gyülekezetet.
Vendégeink a Kárpát-medence több országából érkeztek. Legtöbben Magyarországról, 4-en Kárpátaljáról és 4-en Erdélyből.
Az előadások megszervezésére és megtartására Dr. sc. Lábadi Károly professzor urat kértük fel, aki harmadmagával készségesen eleget tett a kívánságunknak. Előadótársai Dr. sc. Lábadi Zsombor és Sárai Szabó Katalin voltak. A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház bemutatásának feladata Lángh Endre püspök úrra hárult. Az előadások mellett, időt szakítottunk még egy egész napos kirándulásra is, mely alkalommal vendégeink megtekinthették mindazt, amiről előző nap hallottak.
Célunk az volt, hogy megismertessük velük a reformátusság bölcsőjének történelmi helyeit, valamint hogy ismerjék meg hazánkat, Horvátországot. Ezen kívül meg szerettük volna mutatni, hogyan élünk mi magyarok együtt itt Horvátországban a többi keresztyén, de más nemzetiségű emberekkel.
Reméljük gazdag élményekkel tértek vissza otthonaikba, és elviszik hírünket, továbbadják tapasztalataikat.
Hajek Janoš, lelkipásztora
