Október a Reformáció hónapja

Bár sokan e hónap végén a temetők látogatására készülnek, saját veszteségeikre, kedveseikre emlékezni, virágot vinni, fejet hajtani, protestáns népünk lehetőséget kap arra is, hogy az Egyházra rácsodálkozhasson. Lehetőséget kapunk, hogy felül emelkedjünk azokon a nyomorúságokon, bűnökön, bajokon, melyek kakasos vagy csillagos templomtornyaink alatt felgyűltek a szőnyegek alá sepretten. Álljunk hát meg egy rövid fertályórára, s gondolkodjunk el Isten üzenetén, hogy valami ünnepi költözhessen lelkünkbe a Mindenható, Megváltó Úristen csodáit szemlélve.

Luther Márton egyszerű szerzetes volt. Félelmei, élete nehézségei közt arra igyekezett, hogy Isten akaratát megtalálja. Külön engedélyt kapott a pápától, hogy a Szentírást tanulmányozhassa. Arra persze már nem, hogy le is fordítsa, de olvasás közben fölfedezte: egyedül az Írásban található meg Isten kijelentett akarata és megváltó kegyelme. Nem volt ez természetes, nem az írásról szólt akkoriban az egyház. Inkább afféle üzletről. Luther mégsem szétrombolni akarta. Összehasonlította a Biblia tanítását, és a papok és gyülekezetek életét. Sok közöset nem talált. Fölkerekedett tehát, hogy meglátogassa a pápát. Úgy gondolta, biztos nem is tud arról a sok gonoszságról, amit az ő nevében, és az Úr nevében elkövetnek. Összetört, amikor megtapasztalta, hogy mindenki mindenről tud, Jézus Krisztussal pedig senki nem törődik. Vissza a Bibliához! Ebből ugyanis kiderül, egyedül Isten kegyelméből, a Megváltó Krisztus által van üdvösségünk. De Általa van. Luthernek. Nekem. És Önnek is, kedves Olvasó. Aki hisz Jézus Krisztusban, örök élete van annak. A bibliai tanítás, és egyházunk. Összehasonlítva. Következik-e ebből az összehasonlításból a felébredés: nem vagyunk rendben, de Isten lehetőséget ad a megújulásra? Következik-e az összehasonlításból, hogy kezdődjön az én életemben a megújulás, és általam gyülekezetemben, egyházamban?

Kálvin, református ősünk sem akart mást, mint összehasonlítani, és jobbítani. Egyedül az Írásban található úton, egyedül kegyelemből, egyedül hit által. Ezt kell hirdetnie Isten egyházának, ami Krisztus teste. Igét hirdetni tisztán, világosan, alázattal, igaz módon. Megvesztegethetetlenül. Kálvint ezért üldözték, átkozták. De még ellenségei is el kellett hogy ismerjék, hogy vitáikban alul maradnak rendre, hisz semmi mással nem érvel, csak a tiszta Igével. Nem a körülményekre hivatkozik. Nem ad könnyebb lehetőségeket. Tiszta igehirdetés, hiteles élet, és a sákramentumok igaz kiszolgáltatása annak érdekében, hogy akiket Isten elhívott, valósággal szabadok legyenek az Örök életre. Még a pápa is azt írta Kálvin halálakor, hogy ennek a „pogánynak” az volt a legnagyobb ereje, hogy megvetette a földi javakat, és semmit nem jelentett számára a pénz.

Októberben a reformációról emlékezünk. Vizsgáljuk meg hát gyülekezetünk, egyházunk életét. Vajon fényt hordozunk-e ebben a világban? Vagy úgy élünk, mint mások? Vagy esetenként még úgy sem? A vizsgálatra azonban nem azért hív a Mindenható, hogy eltöröljön bennünket. Persze aki valóságosan belenéz az Igazság tükrébe, csak azt mondhatja, amit úrvacsoravételkor meg is vallunk: bűnösök vagyunk, büntetés és kárhozatot érdemlünk. Az Ige azonban tovább vezet. Bűnbánat, bűnvallás és bűnbocsánat. Jézus Krisztus áldozata által.

Lehetséges volt egyszer a reformáció, és lehetséges ma is, sőt, kötelező is folytonosan. Megújulni. De nem könnyű módon. A Bárány vére által.

Így legyen elgondolkodtató, bűnbánatra indító, és a bocsánatot elfogadó Ünneplésünk mindnyájunknak!

Szenn Péter, pt.