MEGEMLÉKEZÉS A REFORMÁCIÓRÓL

Valaki azt mondta, a Reformáció az „egyetlen református ünnep”, amelyet csak mi ünnepelünk. Nem tudom, hogy miért lenne ez „református ünnep”, amikor, ha egyáltalán ünneplik valamely gyülekezetben, az általában a közelebb eső vasárnapon van, nem pedig október 31-én. Nekünk a legnagyobb ünnepünk az – amit sokan a legkisebbnek tartanak – a vasárnap. Ez az egyetlen ünnepünk, amelyet Isten rendelt el.

Igaz, Szlovéniában a Reformáció napja állami ünnep! Talán van valahol máshol is. Nem tudom. De nem is lényeges. Legtöbben örülnek, ha ünnep van, munkaszünet, de mit ünnepelnek, azt nem tudják. Legalább is az állami ünnepekkel így vannak a legtöbben. A TV munkatársai kérdezik az utcán járókat, ifjakat, öregeket, hogy milyen ünnep van ma. Legtöbben még azt sem tudják pl. Horvátország önállósulását ünneplik, pedig az igazán nem kis esemény.

Az egyházi ünnepekkel jobban áll a helyzet. Az üdvtörténet nagy eseményeit mindenki tudja – csak nem tudom az igazi jelentőségét tudják-e oly sokan, főképpen személyes életükre vonatkozottan.
Aki követte a TV programját és hírszolgálatát, akkor láthatta, hogy könyvbemutatók, előadások, sőt, mint mindig, idén Brodból közvetítik az Evangélikus (lutheránus) Reformációt ünneplő istentiszteletet. Ott van minden evangélikus lelkész, mindenkinek valami része van az istentisztelet liturgiájában, hogy végezetül az ember nem tudja: papok felvonulása volt-e a TV kamerák előtt, vagy megemlékezés, de aligha istentisztelet.
Nálunk ez nincs. A legtöbb gyülekezetben van megemlékezés, több kevesebb szó esik a reformátorokról, hitvalló őseinkről, a gályarabokról, a szenvedésekről… Nem, mert a TV nem közvetítené, ha lenne egy központi helyen, jó állapotban levő templomban – mint például a laskói vagy karancsi templomban – de nem magyarul, mert azt kevesen értik. Az a kisebbségek programjában esetleg lehetne. Ennek akkor lenne értelme, ha valóban istentisztelet lenne, normális rendtartással, nem pedig papok defilírozásával. Talán az Eszéki TV közvetítené…

De vajon ez a Reformáció ünneplése lenne?
Talán a megemlékezése?
Kálvin a temetéséről úgy rendelkezett, hogy csak megbízható barátai tudták hová temették, s a mai napig sem tudjuk, hol van földi maradványa. Ha tudná, hogy neki szobrot emeltek, hogy róla neveznek szervezeteket, sőt biblikus tanai követőit „kálvinistáknak” nevezik – megfordulna a sírjában. Ha feltámadna, s eljönne templomainkba istentiszteletre, a legtöbbinket kikergetné. Elszörnyülködne, hogy majdnem fél évezreddel munkálkodása után a Római Egyházban már életében bevezették az Úrvacsorát (Eucharisztia), a Református Egyházban csak évente 4-6-szor ünneplik – vagy, ami még rosszabb: kiosztják. Neki Genfben nagy akadály volt a városi vezetőség ellenállása. Ki áll nekünk ellent? Nem a gyülekezet templombajára tagjai, azoknak könnyű megmagyarázni mi a helyes, a biblikus, az apostoli és a kálvini tanítás és gyakorlat. Egyetlen akadálya, a papok kényelemszeretete. Beszélgettem egyik már elhunyt lelkészünkkel erről a témáról, ezt a kérdést vetette fel: „Ki fogja minden vasárnap elmosni a kelyhet?” S nem tréfából mondta. Egy teológiai professzort kérdeztem, milyen bibliai vagy teológiai oka van, hogy az Úrvacsorát csak ritkán ünneplik. A válasz az volt, hogy sem teológiai, sem bibliai oka nincs. Ergo, olyasmi van a Református Egyházban, aminek semmi bibliai, teológiai alapja nincs! Nem bánt ez Téged, Testvérem?

Nem elég szép biblikus, sőt textuális de elvont igehirdetéseket mondani, hanem az Igét alkalmazni kell az élet gyakorlati problémáira, s tanítani kell a gyülekezetet. Merni kell kiállni a kijelentett Igazság mellett. Jobb hűnek maradni az Úrhoz, ha hátat fordítanak is sokan, mint embereknek kedvében járva hűtlennek lenni Ahhoz, Aki előbb szeretett minket. Olvasd el figyelmesen János evangéliuma 6. fejezetében az 53-54 és 66 verseket.
Ahol a perselyt az istentisztelet alatt szedik be, ahol minden vasárnap ünneplik az Úrvacsorát, nagyobb az istentiszteletek látogatottsága és sokkal nagyobb az adakozás.

Az igaz, hogy a „szokásos” rendtartáson változtatni kell, s ha betartanánk az istentisztelet teológiai, biblikus rendjét, s élnénk egy kis logikával, akkor világos lenne, hogy az Úr nem azért van jelen, mert egybegyűltünk, hanem fordítva. Ő azt mondta „…ott én jelen vagyok”. Ő hív minket, Ő vár bennünket, Ő szólít meg minket. A bűnvallás és a feloldozás után a hitvallás boldog öröme jön, s utána nincs bűnvalló imádság, hanem hálaadás, magasztalás és a kollekták; az igehirdetés után az Úr imája, majd az Úrvacsora rendtartása jön a kérdések nélkül (hiszen bűneinket megvallottuk, feloldozást kaptunk, hitünket megvallottuk) mert ez azt jelenti, hogy ami eddig történt az istentiszteleten az nem volt valóságos (?!). Rövid kötött ima után a Szereztetési igéket mondva megtörténik az eleváció, a Kenyér megtörése és a Kehely felemelése, majd a részesedés. Utána hálaadó imádság s az Úr Szentlelke vezetését kérve a gyülekezet leül.
Nekem nagyon tatszik az eucharisztia elnevezés. Hálaadást jelent. Ez kell jellemezze az Úrvacsorát, hogy örülünk, örömmel adunk hálát, hogy az Úr önmagát adja nekünk, táplál az örökéltre, hogy énekelhetjük boldogan „…már itt a földön az örökélet az enyém lett”. Az Úrvacsora a harmadik elnevezés a Bibliában, ami nagyon jó1. De valahogy, az Utolsó Vacsorára emlékeztet s arra a szenvedésre, ami követte, megfeledkezve a feltámadásról és az Úr ígéretéről. Az úrvacsorai gyülekezet komor arccal, lógó fejjel történik, mintha kivégzésre mennénk. Hol van a kegyelemért való hálaadás boldog öröme?
Száz szó, mint egy: Úrvacsora nélkül nem teljes a vasárnapi istentisztelet. „Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk”. Ne éljünk vissza ezzel a nagy kegyelemmel, hanem éljünk vele és Általa.

Ezek az igazi problémáink, erről kellene beszélgetnünk, egyetértésre jutni, merni javítani, változtatni, az Úrnak engedelmeskedni. A Reformációt nem ünnepelni kell, nem megemlékezni, hanem élni kell. A Reformáció jelszava: „Ecclesia reformata semper reformanda” – szabad fordításban: A Református egyházat állandóan reformálni kell. Ez pedig egy folyamat.

Lángh Endre