Dr.Róna tamás előadása Várdarócon

2024. március 5-én 16 órai kezdettel a várdaróci parókián dr. Róna Tamás, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége rabbitestületének elnöke, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet (ZsiMa) neológ zsidó vallási szervezet elnöke tartott előadást, melynek címe: „Szentírási alap, ami a zsidóságot definiálja”, valamint szó esett Izraelről is.

A jelenlévők egy nagyon tartalmas előadás hallgatói lehettek, mivel részletesen megismerkedtünk Eszter történetével, annak az időnek a történelmi hátterével, az akkori kultúrák és ünnepek jellemzőivel. Az előadó mesélt izraeli útjáról és az ott szerzett tapasztalatairól. Ezen felül a Szentírás alapján pár alap fogalmat is részletesen elmagyarázott a hallgatóság számára. Végül egy kos szarvból készült hangszert, sófárt is megszólaltatott.

Az alkalom a „Tüzed Uram Jézus” és a 25. Zsoltár eléneklésével zárult, mely után a jelenlévőket szeretettel várták egy kellemes halas vacsorára.

Hálát adunk az ilyen áldott alkalmakért a Mindenhatónknak, s ezúton is köszönjük előadónknak a hitmélyítő gondolatokat.

Március 15-ei ünnepség harasztiban

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a 2024. március 17-én, vasárnap 10:00 órakor kezdődő istentiszteletünkre Harasztiba a református templomba, hogy az 1848/49-es Szabadságharc és Forradalom 176. évfordulóján együtt emlékezzünk és adjunk hálát Istennek. Az istentisztelet után közösen elsétálunk a Petőfi szoborig, ahol alkalmi műsor lesz a haraszti hittanosok közreműködésével.

„Soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, ha kell, mindíg újra kezdeni.“ Kossuth Lajos